45666. lajstromszámú szabadalom • Gép szivarkák és hasonló árúk csomagolására
— 7 — pir kilépési oldalán kissé rézsútos úgy, hogy a kaucsuktömb által előretolt fölső papirlap fölcsúszik, míg a legközelebbi alatta fekvő visszamarad a szekrényben. A szekrényből kilépett és a szakadozott vonal mentén halapó papirt a (22) hengerek megragadják és innen kezdve a munkafolyamat ugyanaz, mint a csévéről lefejtett papir esetében. Hogy a lapnak kilépése lehetővé tétessék; a fölső lapot a (145) kaucsuktömb előremenete közben nem szabad többé a (144) ütközők fölé szorítani. Ezt a következőkép érjük el. Az (5) tengelyre ékelt (152) bütyökkorong. a kerületén mozgó (153) görgő segélyével a (154) emeltyűt mozgatja, mely egy második, az asztal alatt fekvő és a (156) tengely körül forgó (155) emeltyűben van ágyazva. Az utóbbi tengely a kis (157) fogaskereket és az ezzel szilárdan összekötött (158) korongot hordja. A (157) fogaskerék a mozgatható (141) fenék (142) vezető rúdjának (159) fogazatába kapcsolódik. A (155) emeltyű a (160) nyúlvánnyal bír, mely rúgó seg^ el a tárcsa kerületéhez szorí ttatiK. • egész szerkezet akként műkő • hogy megfelelő a (152) bütyökjng alakjától függő időben a fogaskerék mozgattatik és a (159) fogazásra hatva, a mozgatható feneket bizonyos darabbal lefelé tolja és ily módon a fölső lapot a (144) nyúlványoktól megszabadítja. Aközben egy kis (161) ütköző kissé megemeli a (160) nyúlványt úgy, hogy a (143) ellensúly a papiroscsomagot ismét a (144) ütközők felé emelheti és a mozgatható fenék fokozatosan emelkedik a szekrény kiürülésének mértékében. .. Azon szerkezet, melyet cséveformában fölgöngyölt vignetták alkalmazásánál használunk, a 12. és 13. ábrákban van föltüntetve. Az alkalmazandó fölcsévélt vignetták szélükön rapportlyukakkal vannak ellátva, melyek pl. a nyomtatvány középvonalában feküsznek. A leírandó szerkezet célja a vignettáknak (címkének, szalagoknak stb.) lefejtése, levágása és a (63) vignettatovábbító szerkezethez (12. ábra) való szállítása, ezután a további munkamenet teljesen ugyanolyan, mint a már kellő méretre vágott vignetták alkalmazásánál. Az egész szerkezetet két, a gépasztalnak meghosszabítására szerelt állvány hordja. A kis (162) henger két végén peckekkel van ellátva, melyeknek egymástól való távolsága a rapportlyukak távolságával egyenlő. Ezen henger az (5) tengelytől hajtott előtét közvetítésével lánc segélyével lassan forgattatik és pl. Vs fordulatot végez a gép teljes fordulatánál, ha minden hengervégen 8 pecek van elrendezve. A vignetták a rapportlyukakba behatoló peckek által továbbittatnak. A vignettapapirt tartalmazó henger és a (162) peckes henger között a papir a kaucsukkal bevont (163) henger kerületének mintegy S U részét fogja körül, melynek kerületi sebessége valamivel nagyobb, mint a (162) hengeré. Ily módon a peckeknek csak igen csekély továbbító erőt kell kifejteniük és következésképen a papir el nem szakad. Egy a (162) henger előtt levő asztalka fölveszi a papirt, mely aztán a (164) késhez jut. Ez utóbbi a (166) görgővel az (5) tengely (167) tárcájának görbületi horonyába kapcsolodó (165) emeltyű, a (169) tengelyen ülő (168) emeltyű és a (170) rúd segélyével működtetik. A levágott vignetta két a (169) tengelyen ágyazott (172) emeltyűnek körívszerű (171) végei által továbbíttatik, melyeknek mellső része a (172) emeltyű hátsó állásánál valamivel a metszési sík mögött fekszik. A vignetta ennélfogva a (169) tengellyel koncentrikus, helytálló (173) lemezre esik és ezután az előremozgó (172) emeltyűk segélyével a (63) továbbító szerkezetbe vezettetik, mely akkor alsó helyzetében mozdulatlanul áll. Ezen pillanattól fogva a vignetta ugyanoly kezelésnek van alávetve, mint a készen kivágott vignettáknak előbb leírt alkalmazásánál. A leírt géppel nemcsak közönséges papírból, hanem kartonból vagy kéregpapirból is lehet dobozokat előállítani. Ilyen esetben a közönséges papírlapot oly kéregpapirral kell helyettesíteni, mely az előállítandó do-