45640. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés közömbös vegyi anyagok föltárására, illetve ezek alkatrészeinek műszakilag értékez termékké való átalakítására
Az (a) tartányon belül vagy kívül még egy hűtőkígyó lehet elrendezve. Az eljárás menete a következő: Az (a) tartányba az (o) toldaton vagy a (b) tölcséren át a föltárandó folyadékot betöltjük és pedig csak az (r) magasságig, hogy a túlfőzést elkerüljük. Erre az áramkört zárjuk és mihelyt a két hőmérő a reakcióhoz alkalmas hőmérsékletet jelzi, a két (h) csövön át levegőt, chlort, illetve a reakcióhoz szükséges gázt nyomás mellett, egyenletes áramban vagy lökésszerűen beszorítjuk. Ha a hőmérséklet igen magas fokra emelkedik, akkor az áramerősséget megfelelően csökkentjük. Minthogy a hőmérők nem merülnek magába a folyadékba, ennélfogva a hőmérők túlhevítését tökéletesen elkerüljük és minden veszélyt kiküszöbölünk. Ha a folyadék ennek dacára is meggyúlladna, akkor a keletkező tüzet az áramkör megszakítása, a gőzhozzávezetés j megszüntetése és a (p) födél elzárása által azonnal kioltjuk. A reakciónál fejlődő gázok az (o) toldaton át eltávoznak. A berendezés működési módja a következő : A csőkígyó aszbesztburkolatának a folyadékba merülő része folyadékot szív magába. A cső erősen hevíttetik és melegét a fölszívott folyadéknak átadja. Egyidejűleg a cső nyílásain át a nyomás alatt bevezetett gáz, szintén erősen nevítve, kilép és az aszbesztburkolatba hatol. Ezáltal elérjük, hogy a meleg gáz igen finoman szétosztva a szintén igen finoman szétosztott folyadékkal érintkezésbe lép és pedig erős súrlódás mellett, mert a gáznak a nyomás folytán a cső szoros burkolásán át kell hatolnia. Ezáltal a levegő, illetve a bevezetett gáz oxygénjének behatása részére a legkedvezőbb föltételeket létesítjük. A szénhidrogének a hydrogén kiválasztása által | fölbomlanak, ami új testek képződésére vezet..Ily módon sikerült nyers petróleumból ozokeritet előállítani, amennyiben egyidejűleg a bevezetett levegő oxygénje által oxydált olajok és elszappanosítható termé- t kek képződnek. I A reakciókeveréket még meleg állapotban a (c) csapon át leeresztjük és azután az egyes anyagokkal raffinálás által különválasztjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás közömbös vegyi anyagoknak, például ásványolajoknak vagy hasonlóknak föltárására, jellemezve azáltal, hogy a föltárandó vegyi anyagokat egy a meleget és az elektromosságot rosszul vezető, el nem égő anyagból, például aszbesztből álló és egy alkalmas tartányban elhelyezett test segélyével fölszívjuk és elektromos uton hevített gázok hatásának tesszük ki, aképen, hogy a gázokat nyomás mellett egyenletesen vagy lökésszerűen, igen finoman szétosztva és erős súrlódás mellett, a fölszívott anyag-I gal igen finom szétosztás mellett telített testen áthajtjuk, miáltal elérjük, hogy a levegő, illetve a benyomott gáz oxygénje a föltárandó anyagra előnyösen, behat és e mellett a szénhydrogén a hydrogén kiválasztása által új testek képezése céljából fölbomlik. 2. Berendezés sz. 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítására,, jellemezve egy (a) tartány által, mely a (q) zsinórral elzárható (p) födéllel bíró (o) toldattal van ellátva és belsejében egy az elektromosságot jól vezető anyagból, például vörös rézből előállított és a meleget, valamint az elektromosságot rosszul vezető (f) anyaggal jól körülburkolt, tetszés szerinti alakú és tekercselt, (e) nyílásokkal ellátott (d) csőkígyót tartalmaz, melynek az (o) toldatba való be- és kilépési helye (kl) porcellángyűrűkkel van szigetelve, míg a csőnek az (o) toldaton kívül a szigetelt (s) támaszok által tartott (g) részei szintén anyaggal vannak körülburkolva és homokkal megtöltött, az (m) hőmérőket tartalmazó (1) szekrényeken vannak átvezetve, valamint alkalmas helyeken az elektromos áram hozzávezetésére (n) gyűrűkkel vannak