45563. lajstromszámú szabadalom • Szobafűtőberendezés
vagy az (f) csövön át az (i) takaréktűzhelyből forró gázok vezettetnek, melyek a (b) falon végigvonulnak és az (m) csövön át ismét a kéménybe kerülnek. Ha alacsony nyomású gőzfűtésre szolgáló (n) kazánról van szó (2. ábra), az elvezetendő gázokat (o) csövön át a fűtőberendezésbe lehet vezetni. A gőzvezetéket azonban ismeretes módon felmelegítésre is lehet használni, ha az (al) víztartálynak kiképezett fűtőtesthez a (p) csövön át vezettetik a hő, melyet a (q és r) csöveken át fürdőkádakhoz, forróvíztartályokboz vagy közvetlen az ellenállási helyre lehet vezetni. Az (a) fűtőtestnek tetszőleges magasságra való beállítására szolgál a (c) talp (3. ábra), mely két egymásba tolható (c) és (s) hengerből áll, melyek az (u) szögek vagy csavarok útján egymáshoz különféle magasságokra állíthatók be. A két hengert egymástól többé-kevésbbé szét lehet húzni és az (u) szögekkel helyzetükben rögzíteni lehet úgy, hogy az (a) fűtőtestet szükség szerint különböző magasságban lehet fölállítani. A (q és r) csővezetéket a fürdőberendezéshez vagy közvetlenül az alkalmazási helyhez lehet vezetni. Az (al) fűtőtest víztartálya az elhasználás mértékében úszó segélyével vízmedence útján utántölthető, A berendezés további foganatosítási alakja a 4. ábrán van föltüntetve. Ebben az (i) tűzhely vagy más tüzelőtér a tolókák állása szerint, ahelyett, hogy a füstgázok a (z) csövön át közvetlenül a (k) kéménybe jutnának, élőször az alsó (a) kályhát, az (al) víztartályt és a rajta keresztülmenő füstcsövet melegítik föl és ezután a forró füstgázok az (m) csövön át a (w) tolóka zárt és (v) tolóka nyitott állásánál a (k) kémény egy darabjának szűkítése után az (x) csövön át a fölső kályhába lépnek és itt hasonlóképen meleget adnak át és a fölső elvezető csövön át távoznak. Hogy az (a) kályhát saját tűzhelyével is fűteni lehessen, alsó részében fölcsappantható (t) zárófödél van elrendezve. A fölső részt az alsótól az (1) fal választja el. A talpban egy cső van alkalmazva, mely a helyi fűtés céljaira szolgál, ha a kályha éppen használaton kívül van vagy a más úton való fűtés nem elegendő. Azon célból, hogy bizonyos évszakokban az elvezető csövek egy részét a füstgázoktól elzárhassuk, megfelelően szabályozó tolókák vannak elrendezve. A jelen fűtőszerkezetek segélyével tehát közvetve vagy közvetlenül, fürdőkályhának is átállítható, vagy saját tüzelőtérrel ellátott talpas kályhákat lehet fűtésre felhasználni és úgy amint az évszak éppen kívánja, a füstgázok átáramlását is lehet szalyozni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fűtőberendezés, azáltal jellemezve, hogy tűzhelyekből, vagy kéményekből elvont füstgázok segélyével egymás mellett vagy fölött fölállított fűtőtestekhez külön föntartási költségek nélkül meleg vezettetik, mely fűtőtestek közvetlenül helyiségek fűtésére vagy forró fürdővíz előállítására használhatók föl. 2. Az 1 igényben védett fűtőberendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fűtőtest úgy közvetlen, mint közvetett fűtésre van berendezve és hogy a fűtőtest belsejében alkalmazott válaszfal a füstgázakat kígyószerű ut irányra kényszeríti. 3. Az 1. igényben védett fűtőberendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fűtőtest belsejében víztartály van elrendezve, melyből a fölmelegített víz fürdőcélokra használható. 4. Az 1. igényben védett fűtőberendezés foganatosítási alakja, a padló fölött különböző magasságokba való fölállítása céljából, jellemezve az esetleg saját tűzhellyel ellátott talp által, mely két egymásba tolható és különböző állásban rögzíthető hengerből áll. (3 rajzlap melléklettel.) -HÍM nÉ8ZVt«vT*MMAQ NYOMOÁJA .tJ0APE6TB»