45558. lajstromszámú szabadalom • Eljárás skandiumnak ill. skandiumvegyületeknek ásványokból való előállítására
közömbös legyen: szűrés után vas- és man- . gánsókkal telített Bötétvörös oldatot nyerünk. • i 1. Dúsítás. Az ily csekély mennyiségű ritka földeknek oly oldatból való kicsapatása, mely vas- és mangánsókkal van tellítve, az ezideig használatos módon, tudniillik a tö- j kéletes leváláshoz elegendő mennyiségnél valamivel több oxálsav hozzáadása által, nem érhető el; sőt a tapasztalat azt mutatta, hogy a kicsapatás csak akkor következik be, ha az oldatban lévő összes ferrisók komplex oxalátba vezettetnek át. Ezen cél elérésére az oldatot oxálsavval kell telíteni. A csapadék ilyenkor a ritka földek összmennyiségét, valamint csekély mennyiségű vasoxalát mellett mangán- és kalciumoxalátot tartalmaz. A dúsítás oxálsav helyett híg fluorsav hozzáadása által is történhetik. Ezen esetben is csak akkor történik a kicsapatás, ha a kicsapató szer fölöslege által az egész vas komplex fiuoriddá van átváltoztatva, ami az oldat teljes elszíntelenegéséből ismerhető föl. A ritka földeknek fluorsavval való kicsapatása ezideig még nem alkalmaztatott. Előnyét az képezi, hogy teljesen mangánmentes fluoridcsapadékot nyerünk, ami más módon nem érhető el. Az oxalát- és fluorid-kicsapatás két módszere előnyösen egyesíttetik, ha az oxalátokat kimosásuk után kiizzítjuk, az oxidokat sósavban oldjuk és közömbösített oldatban a kicsapatást ezután fluorsavval eszközöljük. 2. Az egyik vagy a másik módszer szerint vagy a kettő kombinációja által nyert csapadék tisztítása ismeretes eljárás szerint történik, amennyiben a csapadék savakban oldatik, mire a mész ammóniával való ismételt kicsapatás által eltávolíttatik. Az így nyert hidroxidok kevés savval oldatnak, mire a nyers skandium oxálsav fölöslege által idegen alkatrészektől (Fe, Mn, Ca) menten lecsapatik. I Példa: • A wolframit olvasztékának föloldásánál visszamaradó 100 kg. oxid 250 kg. nyers sósavban oldatik. Az oldhatatlan részről leszűrt folyadékhoz 80 kg. tömény oxálsavoldatot adunk. A világossárga csapadék, mely 24 óra leforgása alatt tökéletesen leválik, a ritka földek oxalátjait tartalmazza, melyek mangánoxaláttal, kalciumoxaláttal és kevés ferrooxaláttal vannak keverve. A csapadék a folyadéktól elválasztatik, kimosatik és izzíttatik. A mangánszuperoxid által feketére festett így nyert oxidelegy, melynek mennyisége körülbelül 4—5 kg. sósavban oldatik, mire az oldat ammóniával vagy magnéziával közömbösíttetik és hozzá ólomcsészékben hideg állapotban fluorsav adatik, míg az oldat színtelenné nem vált. Fölmelegítés után a fluridcsapadék kimosatik és tömény kénsavval fölbontatik. Az oldható szulfátok vízzel kivonatnak és ezután az oldat a 2. pontban leírt módon tovább kezeltetik. Végeredményben ezen eljárással 300—400 g. 90—95°/0 -os skandiumoxidot nyerünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás skandiumnak,5 illetve skandiumvegyületeknek oly ásványokból való előállítására, melyek bizonyos anyagoknak, mint vasnak és mangának nagy fölöslege mellett skandiumot tartalmaznak, azáltal jellemezve, hogy a szóda olvasztékából a kilúgozásnál visszamaradó anyagot a közömbösítésig közel savakkal kezeljük, mire a kicsapatást oly menynyiségű oxálsavval vagy fluorsavval eszközöljük, hogy vas-, illetve mangánoldatban legyen lekötve. 2. Az 1. igényben védett eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy miután a skandium oxálsavval kicsapatott és az izzítás által nyert oxidok sósavban oldattak, a további lecsapatást fluorsavval eszközöljük. »ALLAS A&62 VÉNY T AAFTA&ÁG NYOMDA JA BUDAPESTÉ