45456. lajstromszámú szabadalom • Légyfogó
— 2 — való lehető légmentes elcsomagolhatása céljából, az alaplemezt célszerűen úgy alakítjuk, hogy annak középső része az üreges test alakjának megfelelően kiemelkedik és azon belül ismét kissé mélyítve van úgy, hogy ennélfogva több, összehajtogatott légyfogót egymásba rakhatunk olyként, hogy minden következő fölsőnek alaplemeze az alatta fekvőt eléggé légmentesen elzárja. A legfölső légyfogóra azután még egy lap pergamentpapirost fektetünk és végül az egész csomagot pergamentpapirossal burkoljuk. Ilymódon megakadályozhatjuk, hogy az enyv elraktározás és szétküldés alkalmával beszáradjon vagy megkeményedjék. A mellékelt rajzon a légyfogónak két kiviteli alakja, valamint az alaplemez kiképzése és az ezáltal lehetővé tett csomagolás módja látható. Az 1. ábra az egyik légyfogót csúcsánál elrendezett tetővel használati helyzetben mutatja, míg a 2. ábra azt összehajtogatott állapotban tünteti föl. Az alaplemez (a)-val, a csonkagúla alakú üregestest (b)-vel és a tető (c)-vel van jelölve. A gúla homlok és hátoldala csak vízszintes irányban, jobb- és baloldala pedig vízszintes és függélyes irányban van előhajtogatva (ráncolva) ez teszi lehetővé a 2. ábrán látható tökéletes összehajtogatást. A (c) tetőn vannak a (d) fölfüggesztő fégei megerősítve. Ha az (a) alaplemezt egy kézzel megfogjuk és a másik kézzel az (a) fölfüggesztőt meghúzzuk, akkor a (c) tetőrész lehetővé teszi, hogy a különben fölül igen szorosan egymásra fekvő és összetapadó oldalfalak fokozatosan könnyen szétválaszthatok legyenek. Az alaplemezen alkalmazott (e) lyuk az üregestest fölfúvására és ezáltal fölülotének teljes kisimítására, kiegyenesítésére szolgál. A 3. ábra oly légyfogó függélyes metszetét mutatja, amelynek belsejében feszítő szerkezetként egy spirálrúgó van elrendezve. A 4. ábra ennek alaprajza. Az (f) spirálrúgó külső vége az alaplemezhez van erősítve, míg másik végére egy a tetőn átmenő és egyúttal fölfüggesztő zsinórként is szolgáló (g) húzózsinór van kötve. Az 5. ábra az alaplemez különleges kiképzését tünteti föl, ami az összehajtogatott fogók egymásba való rakását teszi lehetővé. A 6. ábra végül több összehajtogatott és egymásba rakott légyfogóból álló csomagot mutat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Alaplemezzel ellátott üregestest alakjában kiképezett légyfogó, azáltal jellemezve, hogy annak oldalfalai olykép \ annak előhajtogatva, hogy azaz alaplemezre laposra összehajtogatható és az alaplemez megfogása mellett a csúcsnál elrendezett fölfüggesztő egyszerű meghúzása által könnyen használati állapotba hozható. 2. Az 1. pontban igényelt légyfogó foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az oldalfalak kihúzása és szétterpesztése a fogó fölső részében elrendezett merevítés által van megkönnyítve. 3. Az 1. pontban igényelt légyfogó foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az alaplemez egy lyukkal van ellátva, amelyen át az üregestest fölfujható. 4. Az 1. pontban igényelt légyfogó foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az üregestest belsejében egy feszítőszerkezet van elrendezve, mely az üregestest kiegyenesítése alkalmával, annak belsejével kiterjeszkedik. 5. Az 1—4. pontban igényelt légyfogó foganatosítási alakja, azáltal- jellemezve, hogy az alaplemez közepén kiemelkedéssel van ellátva oly célból, hogy több összehajtogatott fogó egymásra való rakása alkalmával azok egymásba illeszkedjenek és ilymódon lehető kicsiny helyen és légzáróan elcsomagolhatok legyenek. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.