45397. lajstromszámú szabadalom • Fogóeszköz izzószálak számára
— 2 -(a) csövecske a (c) száj toldatban végződik, I mely tetszőleges alakban képezhető ki. Az 1. és 2. ábra szerint a szívószáj (d, e) barázdával van ellátva, melybe az (x) izzószél f ekszik, midőn fölszívatik. | Az ily módon fogva tartott szál most már könnyen bevezethető a fémelektróda rendkívül finom nyílásába. Ezen műveletnél eddig gyakran előfordult, hogy a fonal a fémtartóhoz ütődött és ennek folytán eltörött. Ha a fönti eszköz alkalmazásánál ugyanez történnék, akkor a fémszál az ütközés folytán nem törik össze, hanem a (d, e) barázdában egyszerűen eltolódik és a munkás a fonalnak az elektródába való vezetését újból megkisérelheti. A 3. ábra szerint a szívószáj villaalakban van kiképezve, és két (f, g) ággal bír, melyeknek kiképezése lényegileg az első kiviteli alakkal egyezik meg. A 4. ábra szerint a szívószáj ugyancsak villaalakú, azonban a szívónyílások az izzószálra vonatkozólag nem függélyesen egymás fölött feküsznek, mint a 3. ábra esetében, hanem az (x) fonal fölvételére szolgáló (h, i) csatornák egymással párhuzamosak úgy, hogy ezen eszköz segélyével a szólnak mindkét ága egyszerr e megfogható. A szívószáj végül cLZ 5« 6S 6. ábrán látható alakkal is bírhat, vagyis U-alakban lehet kiképezve, úgy, hogy ekkor a szál tövét vagy hajlását lehet megfogni. A leírt eszköz természetesen más műveleteknél és nem csupán akkor alkalmazható, midőn az izzószálakat a tartóelektródákba kell vezetni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fogóeszköz izzószálak számára, jellemezve azáltal, hogy az eszköz az izzószálra illesztendő szívószájjal van ellátva, oly célból, hogy az izzószál a légrítkító szívóhatása következtében a fogóhoz tapadjon. 2. Az 1. igényb en véd ett fogó eszköznek egy kivitele, jellemezve egy szívószájban végződő csövecske által, melyet egy vezeték légritkító készülékkel köt össze, mimellett a szívószáj gomb-, villa-vagy U-alakban képezhető ki. 3. A 2. igénypontban védett f ogóeszköznek egy kivitele, jellemezve' azáltal, hogy a szívószáj barázdákkal van ellátva, melyekbe az izzószálak feküsznek. 1 rajzlap melléklettei t >MX« RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEM