45352. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tűzálló keramiai vagy fenőanyagok előállítására
2 -hajthassuk, a kiindulási anyaghoz, melyet elektromos kemencében vagy ennek megfelelő hőmérsék mellett olvasztunk meg, oxygénben gazdag, testet, pl. salétromot, cinkszulfátot, mangandioxydot, szóval olyan testet kell adnunk, mely oxvgént tesz szabaddá. Az olvasztást gázalakban bevezetett oxygén jelenlétében is foganatosítjuk. Az olvasztási folyamat alatt a fölös oxygén az elektródákról való összesszenet átalakítja, minek következtében a kapott termékek szén mentesek lesznek és amellett azt a színt mu tatják,amely a masszával összeolvasztott fémoxydot jellemzi. Ezen színt mesterségesen megváltoztathatjuk, ha a megolvasztandó tömeghez a kívánt színnek megfelelő fémoxydot adjuk, pl. krómoxydot, ha vörös színt kívánunk, mangandioxydot, ha barnát akarunk vagy ha ibolya, zöld stb. színekre van szükségünk. Ami a sziliciumdioxydot illeti, az eljárás második részét ennek hasznosítása alkotja és pedig két irányban. Ha ugyanis a jelenlévő siliciumdioxyd az egész tömeg 15%-át nem haladja túl, akkor azt megfelelő mennyiségű bázis, pl. magnezia hozzáadása által közömbösítjük és ily módon a sziliciümdioxydnak az aluminiumoxydra gyakorolt olvasztó hatását megakadályozzuk. Ha pedig a jelenlévő szilieiumdioxyd az egész tömeg 15%-át túlhaladja, akkor annak mennyiségét lehetőleg a Bischoff-féle eszményi anyag (112 Al2 Os + 60,4 Si02 ) tartalmáig fokozzuk, mely összetétel majdnem ugyanazon olvadási ponttal bír, mint a tiszta szilícium vagy az aluminiumoxyd. A kapott termékekben jelenlévő fémoxydok ha ezek, mint le volt írva az egész tömeggel együtt olvasztatnak, a termékek tulajdonságait tapasztalás szerint nem változtatják meg. Ami az áluminiumszilikátokat illeti, melyek az előmondottak szerint képződnek, ezek fenőanyag gyanánt nagy mértékben alkalmazhatók, mivel nagy keménységgel és ellenállóképességgel bírnak. Az ismertetett eljárás előnyei a következők : - 1. A kapott termékek szénmentesek, igen kemények, ellenállóak és nagy fenő erővel bírnak. 2. Az anyagok fölhasználása gazdaságos, mivel a' redukálás folytán a kiindulási anyagból semmi sem megy veszendőbe. 3. A gyártás gyors és nyugodt lefolyású, mivel nincs f§mmé való redukálással összekötve. 4. Oly bauxitok, melyek nagymennyiségű szilíciumot és vasoxydot tartalmaznak, egyedül vagy tisztább bauxitokkal keverve alkalmazhatók. 5. Nemcsak tiszta kvarc, hanem timföldben szegényebb sziliciumdioxydban gazdagabb kiindulási anyagok, pl. agyag stb. is földolgozhatok, mivel a leírt módon az ezen anyagokban lévő legcsekélyebb mennyiségű timföld is hasznosítható. 6. A kerámiái ipar számára színezett termékek állíthatók elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tűzálló kerámiái vagy fenőanyagoknak timföldben többé-kevésbbé gazdag földekből, pL bauxitból, agyagból stb. való előállítására, jellemezve azáltal, hogy az ezen anyagokban lévő fémoxydok és szilieiumdioxyd hasznosítása céljából az említett földeket annyi oxygén jelenlétében olvasztjuk meg, amennyi úgy a fémoxydok redukálásának megakadályozására, mint az elektródákból származó szabad szén oxydálására is elegendő, mimellett a sziliciumdioxydot bázikus anyagok pl. magnezia hozzáadása által közömbösítjük. 2. Az 1. igénypontban védett eljárásnak egy módosítása, jellemezve azáltal, hogy a szilieiumdioxyd közömbösítése helyett annak mennyiségét addig növeljük,- míg a szilieiumdioxyd és timföld aránya a Bischoff-féle eszményi agyagban lévő arányt (112 Ala Os : 60,4 Si02 meg nem közelíti. 3. Az 1. és 2. igénypontokban védett eljár ásn a egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy a reakcióhoz szükséges oxygén szolgáltatása céljából az olvasztandó