45349. lajstromszámú szabadalom • Javítás szövőszékek vetélőcséve kicserélő készülékén
azonban lényegében megegyezik az utóbbival. A találmány értelmében a tapintó oly módon van elrendezve, hogy minden második vetélődobásnál a vetélő falának, egy nyílásán áthalad, hogy a csévén lévő fonallal érintkezésbe lépjen, mimellett ha a fonal megfelelő mértékben földolgoztatott, akkor a tapintó közbekapcsolt szerkezetek által akképen működik, hogy az új csévét a vetélőbe b eh elyező szer kezet működésbe lép. Minthogy tehát, míg e tapintószerkezet működésben van, a vetülékfónal bevezetésében nem áll be megszakítás, ennélfogva a találmány értelmében a szövet föltekercselését nem kell megszakítani és a föltekercsel őszerkezet működése folytonos. A fönt említett szabadalom értelmében <XZ 3/ szerkezet, mely a vetélőt új csévékkel látja el, a szövőszék egyik végén és a tapintószerkezet a szövőszék másik végén van elhelyezve úgy, mint a bejelentés tárgyánál, azonban az utóbbi két vetülékfonalőrzővel van ellátva, melyek közül az egyik a szövőszéknek a tapintó felőli végén van lelhelyeZiVe, hogy a vetülékfónal fölhasználását megérezze, amikor a vetélő a szövőszék ezen oldala felé mozog, míg a másik vetülékfonalőrző a szövőszéket vetélőcsévékkel táplálószerkezet felőli végén van elhelyezve, hogy a vetülékfónal fölhasználását megérezze, amikor a vetélő ezen oldal felé mozog. A tapintó felőli végén lévő vetülékőrző az alábbiakban fővetülékőrzőnek és a másik segédvetülékőrzőnek van nevezve és a szövet föltekercselését mindkettő megszakítja, ha a vetülékfónal kimaradását megérzik. Az alkalmazott vetélő a fonalat önműködően fűzi be a vetélőszembe; ugyanilyen vetélő alkalmaztatik a fönt említett szar badalom érteiméhen is. A találmánnyal kapcsolatban leírt és föltüntetett (5) átvivőelem és (7) tengely megfelel a fönt említett szabadalom (f) és (h) részeinek, a (44) tapintó az (y) tapintónak és a (22) fővetülékőrző a szabadalom (46) vetülékőrző jenek, azonban a (22) fővetülékőrző elrendezése eltér a (46) vetülékőrző elrendezésétől. A szövet föltekercselésére tetszés szerinti szerkezet alkalmazható, amennyiben ez mindaddig nem működik össze a találmány tárgyával, míg az egyik vetülékőrző a fonal kimaradása folytáp a föltekercselést be nem szünteti. A találmány értelmiében történő kiképezés által a következő négy folyamatot érjük el: a) A vetélőcsévekicserélés a vetülékfónal teljes fölhasználása előtt egy tapintó által és a vetülékfónal fölhasználása után egy vetülékőrző által történik, mimellett a szövet föltekercselését egy fő- és segédvetülékőrző befolyásolja. b) A vetélőcsévének a vetülékfónal fölhasználása után a vetülékőrző által való kicserélése a tapintó működtetése nélkül történik, mimellett a szövet föltekercselését mindkét vetülékőrző befolyásolja. c) A vetélőcsévekicserélés a tapintó által történik és a szövőszéket a vetülékfónal elhasználása után a két vetülékőrző megállítja, mimellett a szövet föltekercaelése szünetel. Az a) folyamatról a c) folyamatra való áttérés a szabályozó beállítása által történik. Az a folyamatról a b) folyamatra való áttérés csak azt kivánja, hogy a tapintó ne lépjen működésbe. d) a szövőszéknek az esetben való megállítására, ha a vetülékőrzők a vetülékfónal fölhasználását jelzik, a tapintó működésen kívül tartatik, mely megállítással egyidejűleg a szövet föltekercsielése is szüneteltetik. Ügy a vetülékfónal fölhasználását jelző tapintó, mint a két vetülékfonalőrző és a szövet föltekercselésére szolgáló berendezések is ismert szerkezetűek. A mellékelt rajzokon a találmány tárgyának egy kiviteli alakja van föltüntetve. Az 1. ábra a találmány tárgyának fölülnézete, mimellett a szabályozó az a) alatti folyamat végzésére van beállítva. A 2. ábra a két vetélőőrző összekötését