45266. lajstromszámú szabadalom • Eljárás állandó hosszú fényívek előállítására és ezeknek alkalmazására gázreakciókhoz
ben ilyen módon legkönnyebbem -érjük el azt, hogy azok a tengelyirányú fényívet egyenletesein hűtő zóna alakjában veszik körül, amely megakadályozza a korai kisülést a vezető vagy esetleg1 a meleg folytán vezetővé- vált csőfal felé. Eddig aliig voltak képesek kb. 10 cm. hosszaságot túlhaladó, állandóan égő fényíveket előállítani; ennélfogva ezeknek csövekbe való előállítása 'esetére sem volt más eredmény várható. Hosszabb fényi veket (45 cm.-ig) ennek megfelelően nem állandó alakban, hanem -csak időszakosan képződő és kialvó alakban kaptak oly csövekben, amelyeken levegő áramlott kereszr tül. Tudva azt, hogy Rosszabb fényívek könnyen kialszanak, kizártnak kellett tekinteni annak lehetőségét, hogy azok mozgó levegőben általában állandó és nyugodtan égő alakban előállíthatók. Az ezen eljárás szerint előállított fényiívek nagy állandósága következtében az áramkörben csak csekély ellenállásra van szükség, miáltal a gépberendezés jó hatásfokkal bír. Az említett hosszú fényívek kémiai gázreakciók foganatosítására használhatók. Az eljárás azi -eddig ugyanerre a célra, külöu nősen légköri nitrogén oxidálására eddig javasolt eljárásoktól lényegesen különbözik abban, hogy a gázok a reakciócsövön való keresztüláramlásuk egész tartania alatt érintkeznek a tengelyirányú fényívvel, mely a reakciócsövön sok méternyi hosszas ágig végig1 nyúlik úgy, hogy a gázok s-okkal hosszabb ideig maradnak azzal érintkezésben, semmint eddig általában helyesnek és célszerűnek tartották. Ennek dacára nemcsak hogy |a gázoknaik messzebb- menő reakcióját és ezzel a kezelt gázoknak nagyobb koncentrációját az előállítandó átalakulási termékek tekintetében érjük el, mint amilyen eddig állandó üzemben nagy energiamennyiségekkel dolgozva elértek, hanem egészen váratlanul az elektromos energiának lényegesebb jobb kihasználását is tapasztaljuk, mint a régebbi eljárásoknál. Az eljárás továbbá azzal a nagy előnnyel jár az összes erre a célra eddig javasolt eljárásokkal szemben, hogy a legegyszerűbb és legolcsóbb készülékkel, minden mozgó alkatrész, elektromágnesek vagyhar sonló eszközök nélkül foganatosítható és hogy az előállított gázok nagy konoentrár ciója folytán ezeknek további földolgozása, pl. abszorbeálása, egyszerűbbé válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás állandó hosszú fényívek előállítására aránylag csekély feszültségek alkalmazásával, jellemezve jazáltal, hogy cső belsejében szigeteiben elrendezett elektróda ós a cső között gázokat vezetünk keresztül, miközben a cső maga második elektróda gyanánt szolgál. 2. Az 1. igényben védett eljárás módosítása, jellemezve azáltal, hogy nem a cső maga szolgál második elektróda gyanánt, hanem külön elektróda van elrendezve, amelyet üzem közben a másik elektródától állandóan távol tartunk. 3. Az 1. és 2. igényben védett eljárások foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a gázáram örvénylő mozgás^ ban áramlik a csövön keresztül. 4. Az 1—3. igényekben védett eljárások szerint előállított (x) fényívek fölhasználása kémiai gázreakciók foganatosítár sára. (I rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapestem