45235. lajstromszámú szabadalom • Telestereografkészülék grafikai termékek (fényképek, rajzok, klisék stb.) távolban való reprodukálására
— 2 — (7) kontaktus vau erősítve, mely a (8) -le lenállás, illetve egy sor kontaktus mentén mozogva oly ellenállásokat, kapcsol be az állandó feszültségű és állandó külső ellenállású áramkörbe, hogy az abszolút intenzitás, az áramkör bármely pontjába kapcsolt galvanométerrel mérve, a (7) görgő helyzetével, vagyis az (A) föladóállomáson lévő (4) csúcs alatt elgördülő (1) domborműves kép emelkedéseinek megfelelően változik. A (B) vevő állomáson egy igen érzékeny (9) tükrös galvanométert alkalmazunk, mely a változó áram hatása alatt fölfüggesztése i körül kilenghet. Ha már most ezen tükrös ! galvanométer (10) tükrére a tetszés szerinti rögzített (11) fényforrásból jövő fénnyalábot a (12) gyűjtőlencse segélyével úgy vetítjük, v hogy a (11) fényforrásból jövő sugarak a tükrön gyűlnek össze, akkor a tükör fényforrásként szerepelve, egy megfelelő fénynyalábot reflektál, mely a tükör, illetve a (9) galvanométer kilengésekor az áram változásainak megfelelően a tükörre merőlegesen kileng. A tükörről reflektált fénnyaláb útjába a (121 ) gyűjtőlencse úgy van helyezve, hogy a (10) tükör képezte fényforrás képe mindig a főtengelybe essék. Ha ezen feltételek pontosan be vannak tartva, akkor a tükör elfordulásától függetlenül az (x) tükörbeli fényforrás képe mindig a főtengely ugyanazon (X) pontjában jön létre. Ezen pontba, illetve a (121 ). lencsén áthatolt sugárnyaláb gyújtópontjába van az érzékeny (13) fölvevő (pl. fényképfilm, stb.) lap helyezve, oly módon, hogy a (14) henger köré van csavarva, melynek forgási és tengelyirányos sebessége az (A) állomás (1) eredeti képét hordó (2) hengerének megfelelő mozgásainál lehet nagyobb vagy kisebb vagy ugyanaz, de minden esetre azokkal synchronikus. A (10) tükörről visszavert fénynyaláb útjába a (121 ) lencse előtt, mögött vagy azon a (15) ernyő van elrendezve, mely a teljes feketétől a tiszta átlátszóságig fokozatosan van árnyékolva úgy, hogy a (10) tükör által reá vetett sugárnyaláb az (X) pontba való érkezése előtt a tükör kilengési szögének megfelelőleg a (15^ ernyő sötétebb vagy világosabb részén halad át és ennélfogva az (X) pontban a fényerősség a (9) galvaneméter kilengésének, vagyis az (A) állomás (4) csúcsa alá kerülő domborlatok magasságának megfelelően nagyobb vagy kisebb lesz, de mindig arányban fog állni az eredeti (1) kép domborulatainak magasságával. Ha a (15) ernyőt reverzáljuk, amit pl. annak 180°-kal való elforgatásával eszközölhetünk, akkor a fölvett kép az eredeti képnek ellenkezője lesz, vagyis pozitív, ha az előbbi negatív és viszont. A (15) ernyő árnyékolási skálájának megfelelő fokozatával, továbbá a fölvett képmásolatokat megfelelően gyöngíthetjük vagy erősíthetjük. Az eddigiekből a telestereograf általános működése már megérthető, a gyakorlati készülékek alakja és berendezése természetesen sokféleképen változtatható. A készülék lényeges szerveit természetesen segédkészülékek ós berendezések egészítik ki. A vevőállomás kiegészítésére a (14) hengert burkoló (16) sötétkamra szolgál, melynek egyetlen nyílását a (17) diafragmával szabályozhatjuk. Ha a (B) vevő-állomáson lévő (14) henger az (A) állomás (2) hengerével egyenlő felületi sebességgel mozog, akkor a vett kép méretei azonosak lesznek az eredetivel; ha ellenben a (14) henger mozgása a (2) henger mozgásával synchronikus ugyan, de a felületi sebesség arányosan kisebb vagy nagyobb az (A) állomás hengerének felületi sebességénél, akkor a vett kép az eredetinél nagyobb vagy kisebb lesz. Az élesség és fényerősség szabályozására a (17) diafragma használható. Bicliromáttal kezelt zselatin alapú fényképek helyett bármely más domború vagy mélyített írás, rajz stb. reprodukálható. Az előbb említett szabályos árnyékolású ernyőt a következőképen állíthatjuk elő: Egy fotográfiai brómezüst-lemez előtt egy köralakú ernyőt mozgatunk el, melyben egy 8ugárirányos nyílás van alkalmazva úgy, hogy a lemez külömböző pontjai a (2) hányadosú (2, 4, 8) mértani haladvány arányában lesznek külömböző hosszú időkig