45223. lajstromszámú szabadalom • Vezető váltakozó áramhoz
- 2 vonalak nagyobb száma eme vezetők önindukcióját és így Összes ellenállásukat is nagyobbá teszi, mint amekkora a kábel fölszínén futó egyes vezetőké. Az 1. ábrán látható módon szerkesztett kábel belsejében tehát az áramsűrűség lényegesen kisebb, mint fölületén. A 2. ós 3. ábrán látható vezetők a találmány szerint vannak szerkesztve. A 2. ábrán négy, egymással középkötélág nélkül kötéllé egyesített kötélágból álló kábel látható, melynél a kötélágakat ismét négy-négy középvezetővel nem bíró egyes vezető alkotja. Hasonló elrendezés látható a 3. ábrán, hol három-három kellően szigetelt egyes vezető van középvezető nélkül kötélággá egyesítve, melyek ismét hármasával középkötélág nélkül összeverve képeznek egy-egy .kötélágat. Három ily kötélág középkötélág nélkül alkotja a kész kábelt. A föntebb jelzett hatás, tehát a kábel egész keresztmetszetén egyenletes áramsűrűség létesítése és a keresztmetszet teljes kihasználásának minden csökkentése nélkül az egyes vezetőket, valamint kötélágakat is szigetelőből (kenderkötél stb.) álló lélek körül is lehetne egymással egyesíteni, vagyis a kötélágak és a kész kötél légtereit elektromos tekintetben indifferens anyaggal lehet kitölteni. Mint az első pillanatra fölismerhető, a csatolt rajz 2. és 3. ábráján látható foganatosítási alak az eddig használt és az 1, l ábrán látható vezetőtől annyiban tér el, hogy a kötélágak egyes vezetőinek mindegyikének megfelelő szigetelése van és hogy a belül fekvő vezeték egész szabályos közökben lépnek ki a kábel fölületére. Ebből az következik, hogy az 1. ábrán látható foganatosítási alaktól eltérően a kábel összes egyes vezetőit metsző, illetve körülvevő erővonalak száma a kábeltekerület hosszának bizonyos számú sokszorosát tevő szakaszon azonos, tehát az összes egyes vezetők önindukciója is azonos és az azonos ellenállást az induktív ellenállás minden egyes vezetőnél azonos mértékben fokozza. A mondottakból könnyen kitűnik, hogy az áramsűrűségnek a kábel egész keresztmetszetén azonosnak kell lennie. SZABADALMI IGÉNY. Vezető váltakozó áramhoz, mely egymással kötéllé egyesített drótokból áll, azáltal jellemezve, hogy az ily kábeleknél, melyeknél mindegyik drót igen vékony szigetelő réteggel van bevonva és több ily drót középdrót nélkül kötélággá és több kötélág középkötélág nélkül váltakozóáramú vezetővé van egyesítve úgy, hogy mindegyik drót szabályos távolságokban a vezető fölszínére kerül, az összes drótok egymással párhuzamosan vannak kapcsolva és ily módon egyes vezetőket alkotnak oly célból, hogy minden egyes vezetőben a skineffektus által okozott veszteségek elkerülhetők legyenek. (1 rajzlap melléklettol.' Pallas réázvénytáráa ág nyomdája Budapesten