45166. lajstromszámú szabadalom • Gázvasaló
- 2 -A csatornafalak ezen kiképzési módja a könnyebb és olcsóbb gyártáson kívül azzal az előnnyel is bír, hogy a nyílások (e) égőrései nagy kiterjedésű tűzfölületet létesítenek és nagyobb erőteljesebb lángok létrejöttét idézik elő, mint ha csak apró kerek lyukak volnának alkalmazva. Mivel továbbá a csatorna alsó része maga is a fenék egy részét képezi, ennélfogva, miután a csatornát a tűz teljesen körülburkolja, a fenékre is tetemesen fokozottabb és közvetlenebb hevítőhatás gyakoroltatik. Továbbá tekintetbe jön az is, hogy az öntvényből előállított égő vagyis az (a) csatorna elpusztíthatatlannak tekinthető úgy, hogy a lángrések (égőlyukak) sem égnek ki, hanem változatlanul megtartják alakjukat és nagyságukat és a találmány végeredményeként egy biztos, mindenkor egyenletesen működő és elpusztíthatatlan égőtypus éretik el. A találmánybeli elrendezéssel elérhető további előnyök közül a következőket tartjuk szükségeseknek fölemlíteni. A csatorna (d) födelét az (f) elgázosítótokkal összeköthetjük, mely tok a (g) spiritusztartánnyal és a (h) szabályozószeleppel van egyesítve úgy, hogy mindezen fölsorolt részek egy szilárd egészet képeznek, melyet a (g) tartánynál megfogva, előrészét a (d) födéllel együtt a vasalóba betolhatjuk és azután a csatornára ráhelyezhetjük úgy, hogy a csatorna ilymódon elzáratik, minek megtörténte után például csavar segélyével (a vasaló nyitott födele mellett) leerősítjük. Továbbá a csatorna (d) födelét magasabbra képezhetjük ki, miáltal benne üreges teret állíthatunk elő. így pl. a rajzon föltüntetett módon a spirituszból fejlődött nagynyomású gázokat, hogy az egész csatornában egyenletesen szétoszolhassanak, nem a csatorna végén, hanem a csatorna köfcepén vezethetjük be az (f) elgázosítóból az (a) csatornába és pedig külön cső vagy efféle nélkül egy magában az (e) födélben elrendezett (k) csőcsatornán keresztül. A gázok ekkor az (f) elgázosító (1) csövecskéiből'a (k) csőbe áramolnak és alulról (x)-nél bevezetett atmoszférikus levegővel keverhetők. -Ezen elrendezésnél a (k) cső a födélrészbe fúrható, vagy pedig — mint az a rajzon föl van tüntetve — a födélrészt két darabra osztjuk úgy, hogy az üreges alakot öntés útján állíthatjuk elő. A fölső részt az esetben födélszerűen illesztjük bele az alsó részbe és ugyancsak (i) csavarral rögzítjük. Az (a) csatornának hasítékokkal biró falakkal való kiképzése, mely a találmány lényegét képezi, még azt is lehetővé teszi, hogy a födél terjedelmesebb kiképzése által a vasaló belsejében az előmelegítő folyadék számára szolgáló töltőmérték rendeztessék el, míg más rendszerű spirituszvasalóknál az elgázosító előmelegítéséhez szükséges kevés spirituszt egy külön csésze vagy hasonló segélyével kell egy a fenéken elrendezett mélyedésbe önteni. A találmánybéli szerkezetnél azonban az elülső (m) födélrész van csészealakban kiképezve, mely alul tetszőleges számú (n) levezetőlyukkal bír. A csésze nagysága úgy van méretezve, hogy csak az előmelegítéshez szükséges spirituszmennyiség fér bele és ennélfogva töltőmértékül is szolgál, melyből a spiritusz az öszszes alatta lévő részeken lefolyik és a vasaló fenekén szétterjed úgy, hogy a fűtőkészüléket meggyújtva, a gázak fejlődését idézi elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fenékfűtő csatornával biró gázvasaló, azáltal jellemezve, hogy a vasaló fenekén azzal egy darabban az oldalfalak részeiként kiképezett fog vagy bordaszerű (b) kiugrások vannak elrendezve, amelyekre egy oly födél helyeztetik, amely vagy ezen kiugrások közeibe nyúló (c) fogak vagy bordákkal van ellátva, vagy fogak nélkül van kiképezve úgy, hogy a csatorna ezen alsó és fölső részének összeillesztése által a csatorna falaiban (e) rések vagy nyílások állnak elő, amelyeken a gáz kiáramolhatik, mi mellett a gáz fenék egy részét képező csatomatest oldalai mentén elégettetik. 2. Az 1.; pontban igényelt gázvasaló kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (a)