45084. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas hajtás
csapok a (9) korongon különbözőkép állíttatnak be; az, első csap a (10) rugók (12) foglalatait épen érinti, a második csap és a foglalat között kis közt hagyunk, a harmadiknál ez a köz kétszeres stb. A leírt elrendezés helyett a (11) csapok pl. úgy is alkalmazhatók, hogy az egy átmérő végén fekvő kíétnkét csapnak a (12) f oglalatokhoz viszonyított helyzete ugyanaz, ami által a csatlókorong tengelyének egyoldalú hajlítási igénybevétele elkerültetik. Ha a rugalmas hajtás leírt elrendezésénél a (9). korongriói a fogkoszorúra erőt akarunk átvinni, az átvitt erő az egyes rugók megfeszítésének megfelelően növekszik és pedig az első rúgó megfeszítésénél lassan, a második rúgó feszülésénél még egyszer oly gyorsan, a harmadiknál háromszor oly gyorsan stb. A leírt erőbekapcsolásnál a káros visszahatások, melyek a lökés pillanatában egyidejűleg megfeszülő rugók elrendezésénél elmaradhatatlanok, elkerültetnek. Az, erőátvitel először lassan indul, azután az elirendezett rúgópárok számának megfelelően tetszés szerinti gyorsasággal növekszik. A csapok mérete és helyzete úgy választható meg, hogy az erőátvitel és a rugók kihajlásának változtával a (12) rúgófoglalatok nyomása mindig központosabbá és ezáltal a csapok igénybevétele mindig kedvezőbbé válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rugalmas hajtás, azáltal jellemezve, hogy a hajtókerék agya és koszorúja között lemezrugók vannak elrendezve, melyek csatlókésziülékekhez támaszkodnak, oly célból, hogy az átkormányzásnál lökések föllépte elkerültessék. 2. Az 1. igényben védett rugalmas hajtás foganatosítáisi alakja, azáltal jellemezve, hogy a lemezrugók egyik végükön a hajtókerék agyához, másik végükön pedig egy csuklóhoz vannak erősítve úgy, hogy a rugók szabadon megnyúlhatnak. 3. Az 1. igényben védett rugalmas hajtás foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a csatlókat alkotó (11) csapok sugárirányban beállíthatóan vannak elrenf dezve, hogy a rugók- rugalmas hatását szabályozhassuk. 4. Az 1. igényben védett rugalmas hajtás foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (11) csatlók mindenkori helyzetükben állítócsavarok által vannak biztosítva. 5. Az 1—4. igényben védett berendezés foganatosítás rugalmas kapcsolás alakjában, azáltal jellemezve, hogy a (k) hajtókerékíben több (10) lemezrúgópár van sugarasan alkalmazva, melyek egy kapcsolótárcsa sugarasan beállítható (11) csatló csapjaival kapcsolódnak. 6. Az 1—5. Igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az egyes csatlórészek váltakozó közzel vannak alkalmazva úgy, hogy a rugók rugalmas igénybevétele az erőátvitel kezdetén tetszés szerint beállítható egymásutánban megy végbe. 7. Az 1—6. igényben védett rugalmas hajtás foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rúgóbehajlásnak a még megengedhető legmagasabb igénybevétel legyőzése után beállítható (13) ütközők szabnak határt és az erőátvitelt ezután már merev szerkezet végzi. 8. Az 1—7. igényben védett rúgós hajtásnál a (10) lemezrugóknak a (k) fogaskerék tárcsájához (való erősítése, azáltal jellemez,ve, hogy a rugók végei a fogkoszorún és kerékagyon csapszögek és csuklók útján vannak megerősítve. (2 rajzlap melléklettel.) '•UJU NCEZVENTTILMASAO NYOMDÁJA BUDAPESTEN.