44899. lajstromszámú szabadalom • Aratógép a learatott gabonát oldalt, kéveszerű csomókban lerakóberendezéssel

— 2 — tengelyét a (13) főtengely a (17, 18, 181 ) lánckerekek és a megfelelő (21) illetve (22) láncok útján hajtja. Az utóbbi munkafolyamatot létesítő beren­dezés képezi a találmány tulajdonképeni tárgyát, mire vonatkozólag a következőket kell megjegyezni: Maga a gondolat, hogy a learatott gabo­nának oldalt való lerakására végtelen sza­lagot használjunk, nem üj ugyan, de isme­retes, hogy ezt a gondolatot gyakorlatilag értékesíteni eddig nem sikerült. A találmány szerint eme gondolat gyakorlati megvaló­sítását az teszi lehetővé, hogy az asztal hossza nem egyezik meg a kések hosszá­val, vagy az egyszerre learatandó gabona­csík szélességével, hanem ennél ennek egy harmad részével nagyobb, hogy így az asz­tal bal végén elég nagy teret találjunk, melyen a végtelen szalag mozgásánál a gabona összegyűlhet. Eme tér fölött mozog az összegyűlt gabonát időszakosan lesöprő motolla. Ezt a teret az egyébként a gép alaplemeze által elfoglalt tér megszűkítésé­vel nyertük. Hogy a lesöprendő gabonát a végtelen szalag által balfelé szállított gabonarétegtől biztosabban lehessen elválasztani, a (26) áll­ványon rugalmas, kétszer görbített (29) kar van alkalmazva (2. ábra), melyen a (30) villa van fölszerelve (2. és 3. ábra). Eme villa hatása az, hogy mikor a motolla la­pátai a szalagról lesöpvendő gabonát érik és a karba ütköznek, ez pedig vízszintes állásából körívben kitérve lefelé mozog, a villa az asztalon levő gabonarétegbe beha­tol (2. ábra) és a lesöprendő gabonát a felé mozgó rétegtől elválasztja. Amint a gabona lesöprése megtörtént, a rugalmas kar ismét a nyugalmi állásába csappan vissza. A kar­nak ezek az időszakosan ismétlődő lengéseit az idézi elő, hogy a (26) motolla két karján alkalmazott (31) illetve (32) ütköző a rugal­mas karba ütközik. A leírt aratógép ezenkívül még oly be­rendezéssel is föl van szerelve, mely lehe­tővé teszi, hogy egyrészt a motolla magas­sági helyzetét változtassuk meg a learatandó gabona magasságának megfelelően, másrészt pedig a tartó magasságát módosítsuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Aratógép a learatott gabonát oldalt, kéve­szerű csomókban lerakó berendezéssel, azáltal jellemezve, hogy a learatott és végtelen szalag segélyével az asztal egyik végére szállított gabona idősza­kosan ismétlődő lerakását egy külön, lassan forgó, lapos lapátokkal ellátott és a gép kései mellett fekvő (26) motolla végzi. 2. Az 1. alatt védett gép egy foganatosí­tási alakja, azáltal jellemezve, hogy a végtelen szalag, mely a gabonát az asz­tal egyik vége felé szállítja, a mellette fekvő késnél a (26) motolla szélességé­vel hosszabb úgy, hogy az utóbbi alatt a végtelen szalag által a (6) henger fölött elrendezett (9) hai'ántfal felé szál­lított gabona összegyűlhet. 3. A 2. alatt védett aratógép egy foganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a gabona összegyűjtésére szolgáló teret a gép szélesítése nélkül akként létesítjük, hogy az át'tevéseket külön (2) keretbe szereljük, mely keret a szokásosnál annyival rövidebb, amennyi helyet foglal el a szalag. 4. Az 1. alatt védett aratógép egy fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a motolla által lerakandó gabonának a hozzávezetett gabonától való tökéletes elválasztására egy rúgó hatása alatt önműködően visszacsappanó, hegyes csú­csokkal ellátott (29) kar van alkalmazva, mely akkor, mikor a (26) motolla a föl­halmozott gabonára hat, a lerakandó gabonahalom mellett levő gabonába fo­gódzik. (1 rajzlap melléklettel.) Pallíis részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents