44829. lajstromszámú szabadalom • Burgonyavetőgép

— 2 két-két ilyen (12) tárcsát annyira egymás­hoz nem közelítenek, hogy a (11) tárcsák­kal való (kapcsolatuk megszűnik. A (12) tárcsák mindegyike egy-egy alkalmasan meggörbített rugalmas (15) acéldrótot hord, mely egyik véghelyzietében (16) tű­vel a (17) magszekrénybe nyúlik be, míg másik véghelyzetében a (18) maglevezető cső fölső, alkalmasan alakított és kivágás­sal biró széle közelében foglal helyet (2. ábra). A (15) drótok mindegyike egy-egy (19) rúgóval van fölszerelve, mely azokat a fönt leírt kapcsolat megszűntekor vissza­rántja végével-a (17) magszekrénybe nyúló f jobboldali helyzetébe (2. ábra). Mindegyik (18) maglevezető csatornához két (15) drót szállítja a magvakat, melyek úgy vannak a hozzájuk tartozó (12) tárcsákhoz erő­sítve, hogy váltakozva működnek. Azonkí­vül az első és harmadik vető sorhoz tar­tozó drótok egyidejűleg működnek, úgy­szintén a második és negyedik sorhoz tar­tozók is, míg egymáshoz viszonyítva, az első (és harmadik) és a második (és ne­gyedik) vető sorhoz tartozó drótok válta­kozva jönnek működésbe, lami a (8) ten­gelyre erősített (11) fogazott tárcsák meg­felelő fölékelése által könnyen elérhető. A (11) maglevezető csövek (30) csoroszr lyák (21) hüvelyein mennek keresztül (1. ábra), melyek (22) ekevasban végződnek. Ezen ekevasak a szántóf öldön a mag föl­vételére szolgáló barázdákat szántanak, me­lyeket a (20) csoroszlyák hátulsó végén elrendezett, kétrkét ferdén álló, elől és há­tul csúcsban végződő (23) késből össze­tett szerszám takar be. A csoroszlyák — az ismert gabonavető gépek csoroszlyáihoz • hasonlóan — emelhetők és sülyeszthetők, ami célszerűen itt Üs a gép működésének megsziüntetéséreiszolgáló kikapcsoló emeltyű segélyével lesz,közölhető (a rajzon nincs föltüntetve). Azonkívül alkalmas ismert szer­kezet segélyével a csoroszlyák mellső, csukló körül forgó vége is emelhetően és sülyeszthetően lehet berendezve, miáltal a barázda mélysége ja szükségnek megfele­lően szabályozható. A (8) vető tengely for­gását — ismert módon — a fogaskerekek kicserélésével lehet szabályozni, miáltal el­érhető, hogy egy sorban a szükséghez ké­pest. kisebb, vagy nagyobb távolságokban hulljon a burgonyamag a földbe. A gép működése az előzőkben foglaltak alapján könnyen megérthető. A (8) vető tengely, a gép járó kerekeivel egyező irányban végbemenő folytonos forgásaköz­ben, a ráékelt (11) fogazott tárcsákkal a (13) rugók hatása alatt kapcsolatban álló (12) .fogazott tárcsákat és ezekkel egy­szersmind a (15) acéldrótokat a (19) ru­gók megfeszítése közben magával viszi í mindaddig, míg a (12) fogazott tárcsák lejtős peremére támaszkodó helytálló (14) peckek ezen tárcsákat a (8) tengelyen a (13) rugók hatása ellenében annyira el nem tolják, hogy a (11 és 12) fogazott tárcsák kapcsolata megszűnik és utóbbiak a (15) acéldrótokkal együtt a (19) rugjók hatása alatt visszacsapódnak ^s (16) tűvel föl­szerelt végükkel ja (17) magszekrénybe nyúlva, abból újabb magvakat vesznek föl, .melyeket azután a leírt módon ismét a (18) maglevezető csőhöz szállítanak, ahol a magvak azáltal válnak önműködően le ;a (15) drótok (16) tűiről, hogy a (18) mag­levezető csöveknek a (15) drótok végei­nek befogadására szolgáló (24) kivágásai keskenyebbek, minta burgonyamagvak, úgy, hogy a kivágások szélei által visszatartott magvakból a tovább haladó (16) tűk kihú­zódnak, mire a magvak a maglevezető csö­veken keresztül akadálytalanul a baráz­dákba hullhatnak. A (15) drótok végére a (16) tűk föl­vételére szolgáló (25) lemezkék vannak erő­• sítve, melyeknek rendeltetése az, hogy a magszekrénybe visszacsapodó dr|ót mozgása az útjába eső legelső burgonyamagnál meg­szűnjék, mely okból természetesen a (19) rugóknak megfelelő enyhe visszahúzó ha­tásúaknak kell lenniök. Hogy azonban a (25) lemezkék ilyenkor meg ne sértsék a burgonyamagvakat, célszerű azoknak a magvakkal érintkező oldalát valamely ru­galmas anyaggal, pl. gumilappal bevonni. Hogy pedig a tű két mag közé kerülve, üresen ne emelkedjék' föl, célszierű a (25)

Next

/
Thumbnails
Contents