44324. lajstromszámú szabadalom • Játékfölszerelés céldobójátékhoz
képezni és ezzel a céltáblát a földbe ásandó rúdra erősíteni. A céltáblának egy igen célszerű foganatosítási alakja a 4. ábrában van föltüntetve, mely szerint a (6) céltáblatartó a földbe ásandó (7) rúdnak (9) hasítékában (5. ábra) a (6) csap körül forgathatóan van ágyazva úgy, hogy azt a céltáblához való könnyű hozzáférhetés céljából kutgém módjára kilendíthetjük. A céltáblatartónak a függélyes helyzetben való rögzítése a (10) csap segélyével (4. ábra) történik. A célpont átütésének a védő játékos által való kivédésére a 6. és 7. ábrákban föltüntetett paizs szolgál, mely a (11) kávából, az ezt átlósan átfogó (12) fogantyúból és a (13) paizsfölületből áll. Ez utóbbi a (11) kávára ráfeszített dobbőrből vagy más oly membranszerű lapból van alkotva, mely a labda fölütődésénél dobszerű hangot ad, miáltal a játék bizonyos akkusztikai élénkséget is nyer. A paizsfölületnek ily kiképzésé továbbá még azon előnnyel jár, hogy a paizs lehetőleg csekély súllyal bír és így annak hosszabb idejű gyors kezelése a játékost a kívánt testedzés határain túl nem fárasztja ki. Minthogy a játéknál tömör gumigolyókat használunk, a játékosoknak saját testüket is meg kell védeniök, mely célra a 6. ábrában fültüntetett fejmaszk és a 10. ábrában föltüntetett mellvért szolgál. A fejmaszk a (15) sodronyokból (8. ábra) alkotott, sisakalakú vázból áll, mely a (16) sodronyhálóval van bevonva úgy, hogy a játékos felé röpített labdák a játékos fejét meg nem sérthetik. A (16) sodronyhálónak a vivó maszkoknál szokásos vastag párnázás helyett való alkalmazása folytán az egész maszk sokkal könnyebb és szellősebb és így a játékost ügyességének kifejtésében nem gátolja. A maszk belsejében a sodronyokból alkotott, rugalmas (17) fejszorító van elrendezve, melynek (18) toldata a játékosnak hátsó nyakcsigolyájáig nyúlik le és mely a maszkot a játékos fején a kellő helyzetben biztosan megtartja, A maszk hátsó részétől továbbá a (19) sodronyok nyúlnak előre, melyek a maszk fölső részéhez erősített (20) célkarikával vannak összekötve, mely utóbbi szintén valamely átszakítható lappal van beragasztva. Ezen lapnak célponti fölülete sokkal kisebb, mint az előzőkben leírt céltábláké és így annak a labdával való átszakítása a játéknak legnehezebb, legbravourosabb pointjét képezi. A leírt maszkot még az ennek mellső részén elrendezett, bőrből vagy más basonló anyagból készített (21) toldat egészíti ki. A (20) célkarika a 9. ábrában látható módon két egymással csuklósan összekötött (201 és 202 ) gyűrűből is alkotható, mely esetben a céllapot nem kell beragasztani, hanem csak egyszerűen az egymásra csappantandó (201 és 202 ) gyűrűk közé fogni. A fölső test megvédésére szolgáló mellvért (10. ábra) a megfelelően párnázott (22) kötényből áll, melynek (23, 24) szárnyai a (25) kapcsoló láncokkal és (26) horgokkal vannak ellátva, míg a kötény fölső része, melyben a (27) kivágás van elrendezve, a (28) lecsatoló szíjban folytatódik, mely utóbbinak belső oldalán a (29) fülek vannak elrendezve. A játékos az ekként kiképezett mellvértet, mely még a labdák fölvételére egy vag} több zsebbel van ellátva, akként veszi magára, hogy a fejet a (27) kivágáson átdugja és ezután a (28) szíjat hátul szorosan lehúzva a (25) láncokat a (29) füleken átfűzi és ezeket a (26) horgokba akasztja. . A szerkezeti részletekben a leírt fölszerelés természetesen sokféleképen módosítható anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fölszerelés céldobó játékhoz, jellemezve labdadobással átszakítható anyagból készített célfölülettel bíró céltáblák, membránszerű fölfogó fölülettel bíró védő paizs, sodronyhálóval bevont, sisakalakú drótvázból alkotott fejmaszk és párnázott kötényből álló mellvért által. 2. Az 1. alatt igényelt fölszereléshez tartozó céltábláknak egy foganatositási alakja, jellemezve vízszintes tengely körül kilendíthető céltáblatartók által.