44299. lajstromszámú szabadalom • Önműködő kapcsolás vasúti kocsik számára

3. ábrán a kapcsolás egyik része lefelé átcsappantva, a 4. és 5. ábrákon a külső kapcsolórészek egy másik foganatosítási alakja oldal- és fölülnézetben, részben keresztmetszetben, a 6. ábrán a kapesolókampó részletrajza, a 7., 11., illetve 12., 16. ábrákon az elreteszelő szerkezet két különböző foganatosítási alakjához tartozó részletek láthatók. A minden kocsivégen alkalmazandó kapcsolórész egy-egy orsóra van függesztve (4. és 5. ábra). Ezen orsó gyanánt a most általánosan használt kapcsolásokhoz hasonlóan, a (2) vonóhorogban ágyazott, a közönséges kapcsolóláncok fölvételére való orsó szolgál. Mindegyik kapcsolórész különböző részei fejhez hasonló testeri vannak egyesítve, melynek egyik foganatosítási alakja az 1—3. ábrákon, a másik a 4—5. ábrákon van föltüntetve. Az előbb említett alak szerint a (3) kapcsolófej egyrészt egy (4) tölcsérből áll, melynek belsejében a (11) kapcsolókampó (10) csapja van ágyazva (4., 5. ábrák), másrészt az (5) kiálló részből, amelyen a nem forgatható kapcsoló alkatrész van megerősítve. Az 1. és 2. ábrán föltüntetett foganatosítási alaknál, mely szabványos kocsitávolságnak (azaz most szokásos végütközőkkel bíró kocsikhoz) felel meg, az említett nem forgatható kapcsoló alkatrész a (6) csap és (7) rúd által van megerősítve, mely utóbbin a (8) fül van megerősítve, amelybe a másik kocsi kapcsolókampója kapaszkodik. A kapesolókampó (6. ábra) hátsó részén (12) toldattal bír, mely a be- és kikapcsolás alkalmával a később leírt módon, a fül által befolyásoltatik. A kapcsolófejnek úgy függélyes, mint vízszintes irányban való vezetésére a (9) csapok körül mozgatható (13) fülek és (54) peckek szolgálnak, melyek az (55) rugók által az ütközőt tartó gerendához szoríttatnak. Ha egy ily kocsit egy oly kocsival akarunk összekapcsolni, mely a most szokásos kapcsolóberendezéssel van ellátva, a kapcsolófejet kissé meg kell emelni és az (54) pecket hátrafelé, a fej testében ezen célból kivájt üregbe (3. ábra) átfektetni, mire a fej egészen lebocsátható. Ezáltal a vonóhorog fölszabadul és a kapcsolást a szokásos módon lehet eszközölni. A kapcsolófejnek a 4. és 5. ábrákon föltüntetett foganatosítási alakja az imént említettől a függélyes és vízszintes irányban való vezetés tekintetében külömbözik. A kapcsolófej hátsó részén két kiálló (19, 19) résszel bír, melyeknek hátsó fölülete egy függélyes hengernek része gyanánt van alakítva és mely az ütközőgerendán átnyúló két (37) szarufa mellső végeihez támaszkodik. Ezen szarufák hátul a (38) keresztrész által egyesítve vannak. A keresztrész az ütközőket tartó gerendától kellő távolságban, a kocsi váz mellső sarkaira függesztett vezetőrudak által tartatik, meJy rudaknak hossza állítócsavarokkal szabályozható. A (38) keresztrész és a (37) szarúfák mellső része közé erős rugók vannak iktatva, minek folytán, ha az oldalütközők esetleg eltávolíttatnának, ezen kapcsolóberendezés egyúttal mint központi ütköző is szolgálhat. Minthogy a most leirt kapcsolófej közvetlenül nem bocsátható le, a tölcsér belső oldalfalán keskeny (41) nyílás van alkalmazva, melyen, ha most szokásos lánc-. kapcsolású kocsit akarunk kapcsolni, a beakasztószerv bevezethető. A kapcsolófej alsó mellső szélén van alkalmazva a (16) kampó a (17) csuklóval a másik kocsi tartalékkapcsolásának fölvétele céljából. Minthogy az ily kapcsolóberendezés rövid kocsitávolságok számára van szánva (azaz, ha az oldalütközők el vannak távolítva), a 4. és 5. ábrákban a (49) kapcsolófül a kapcsolófej helytálló része gyanánt van föltüntetve. De könnyen meg lehet érteni, hogy a fül szabad tagkép is rendezhető el és csukló útján a fejjel köthető össze (1. és 2. ábrák). Ezen két foganatosítási alaknál a kapcsolófej oldalfalainak egyikében szekrényszerű (14) tér (5. ábra) van kivágva, mely szorosan csatlakozó (15) födél által van elzárva. Ezen tér az elreteszelő berendezés fölvételére szolgál, melyet a 7., 11. és 12., 16. ábrák egy-egy foganatosítási alakban tüntetnek föl. A 7., 11. ábsákon föltüntetett foganatosítási alaknál a (11) kapcsolókampó