44145. lajstromszámú szabadalom • Hygienikus só-, ill. fűszertartó
tartóhoz erősíteni. A 7. ábrán föltüntetett foganatosítási alaknál két, az 1. ábrán föltüntetett tartály van egymással egyesítve példaképen akként, hogy közös hátfaluk van úgy, hogy a kicsiny, oldalt alkalmazott nyílások egymással szemközt kerülnek. Lehet természetesen két vagy több ily tartót tetszés szerinti módon egymással egyesíteni is. Szabadalmi igények. 1. Hygienikus só-, illetve fűszertartó, azáltal jellemezve, hogy az (1) tartály oldalvást kicsiny, esetleg elzárható (2) nyílással van ellátva, mely a tartalomnak csak hozzátartozó (3) kanál vagy más efféle segélyével való kivételét engedi meg és pornak a tartályba való behatolását meggátolja. 2. Az 1. alatt védett só-, illetve fűszertartó foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a nyílás (4) tolólappal vagy ingaszerüen födéllel van elzárva. 3. Az 1. és 2. alatt védett só-, illetve fűszertartó foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (4) tolólap vagy (7) födél alsó szélén (8) kivágás van, mely a só, illetve fűszer kivétele alkalmával a kanálon levő tömeget halommá simítja le. 4. Az 1. alatt védett só-, illetve fűszertartó foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tartály a kanál elhelyezésére (9) nyugasszal vagy (10) szorító kapocscsal van ellátva. 5. Só-, illetve fűszertartó, jellemezve két vagy több az 1. igény szerinti tartály egyesítése által. (1 rajzlap mellékletté!.) •»Ai-LAS e# HZveMYTÁflaAflÁG i'JVOWCÁJA BUOAPESTfc*