43942. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szívógáz előállítására
állandóan körülfolyja a fejlesztőt, ebből hő nem megy veszendőbe; innét a gőz a (14) hamuszekrénybe kerül, majd a rostélyon át az (5) tüzelőtérbe jut és itt a gáz képzésére szolgál. A (16) födél az (1) kazánt elől elzárja. A (4) fejlesztőben képezett gáz a gép nyugalmi helyzetében a (17) csövön át a szabadba vezettetik. Ha a gépet táplálni akarjuk, úgy a (17) kivezető csőben lévő (18) csapot elzárjuk. A gáz ezután a (19) csatornán át lefelé halad és a (20) nyíláson át az (1) kazánba lép be, melyben a gáz tisztító és hűtő készülékei vannak elhelyezve. A kazán feneke vízzel van borítva, mely a (22) átfolyató nyílás segélyével állandóan bizonyos magasságban tar- tátik és melynek szine az első (23 ) tisztító kamrában lévő gázt érinti, mimellett ez a tovaragadott porrészecskéket lerakja és egyszersmind kissé lehűl. Ezután a gáz a (24) rostélyon vonul át, melyre koksz vagy más megfelelő tisztító anyag van helyezve, melyet (25) vízszóró segélyével nedvesítünk meg és egyszersmind hűtünk is. Az első (23) tisztító kamrából a gáz a (26) nyíláson, (27) csatornán és (28) nyíláson át a második (29) tisztító kamrába jut, mely hasonlóan van berendezve, mint a (23) kamra. A (23 és 29) kamrákban előzetesen megtisztított és a használati hőfokra lehűt-ött gáz ezután a (30) nyíláson át a (31) térbe jut, melyben több (32J rostélyon fürészpor van kiterítve; ez a gázból a piszok és por végső maradványait is eltávolítja. (33) a gázgyűjtőtér, melyből az a (34) csövön át a (3) gép hengerébe jut. A (34) cső alul a levehető (35) födéllel van ellátva, hogy azt könnyen tisztíthassuk. A (23) tisztító kamra, ill. (27) csatorna (37) nyílással bír, melynek segélyével a (23) kamra, (27) csatorna, és a (29) kamra egymással közlekednek. Ezen (37) nyílás azonban a (20) és (28) nyílásokhoz viszonyítva, oly mélyen van elrendezve, hogy a víz által állandóan zárva tartatik; a gázilyképen a i(23) kamrából a (27) csatornába, ill. (29) kamrába közvetlenül nem juthat be. SZABADALMI IGÉNY. A 42159. számú törzsszabadalomban védett szívógáz előállítására szolgáló berendezés javított foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tisztító és hűtő készülékeken kívül a gázfejlesztő is a gép állványzata gyanánt szolgáló kazánban van elhelyezve. (1 rajzlap melléklettel. •U.UU HÍSZVÍXVTÁKS/WIA NYOMDÁJA «UW»1E»