43737. lajstromszámú szabadalom • Ellenőrző pénztár nullra visszaállítható összegező készülékkel
szándékolt újbóli beállításnál szembe jönnek a lefelé eső (7) fogasrudakkal úgy, hogy azokkal, valamely a beállítás gyorsaságától függő közbenső helyen találkoznak össze, így tehát a (7) fogasrudakat az újbóli beállításnál a (8) fogasrudak újból magukkal viszik mire még egyszer ismétlődik a leírt munkafolyamat. A kengyel hátrafelé való elmozdulásánál a (70) kar ugyanilyen mozgást végez és fölemeli a (16) ellenzőtartót úgy, hogy a néző nyílás újból elfödetik. Mikor ugyanis a (63) kengyel a fogasrudaktól eltávolodott. ugyanakkor a (62) kengyel is elhagyta a (72) zárókilincsek végeit úgy, hogy azoknak a (73) rugó hatására magától értetődőleg be kellett ugorniok a (9) fogak közeibe. Ha a (44) záróhorog, mint a 4. ábra mutatja, a (47) mozgó pecek által meg van akasztva, akkor nyitott fiókkal is dolgozhatunk, azaz a leírt munkafolyamat anélkül mehet végbe, hogy a fiókot mindenkor zárni kellene. Bizonyos körülmények között azonban előnyös, ha a pénztárt mindig csukott fiókkal dolgoztatjuk. Ezért a (47) pecket kihúzzuk a (44) akasztóhorogból úgy, hogy ez a szekrény kihúzásánál a (46) rúgó behatására a (43) gerendával kapcsolatba jön és ezáltal a keresztgerendának a beállító emeltyű működtetése által eszközölt fölemelkedését mindaddig megakadályozza, míg a fiók be nincs zárva. Ha most a fiókot ismét kezdő helyzetébe toljuk vissza, akkor a (44) akasztóhorog, mivel alsó vége a fiók hátulsó falán elrendezett ütközőbe beleütődik, kimozdul (45) tengelye körül és ezáltal szabaddá teszi a (43) kart (1. ábra). Ha most arról van szó, hogy az első «75 filléra összeghez egy második «75 fillór» összeget kell hozzáadni, akkor éppen olyan módon járunk el, mint ahogy az a föntiekben le volt írva. A két első Összegező tárcsán leolvasható a «75 fillér» összeg és most már csak a két összeget (75 fillér -j-75 fillér) kell az összegező készüléknek összeadnia. Az egyfilléresek összegező tárcsájának újbóli továbbforgatása alkalmával a (98) ütköző a (99) emeltyűre fekszik és azt a (100) karral együtt kilendíti úgy, hogy a tízeseket átvivő kilincsnek (102) ütközője a második mélyebben fekvő rovátkába csappan be. Ugyanezen munkafolyamat megy végbe a tizfilléresek összegező tárcsának a «7» számra való beállításánál is. Ha a második «75 fillér» összeg beállított «7 és5» számok jelennek meg a néző nyílás előtt. Ha most a (88) bütyöktengelyt a (75) kézi emeltyű közvetítésével forgásba hozzuk, akkor a (104) emeltyűk a (103) kapcsolókilincsekkel együtt az összegező tengely fölé csúsznak s a kapcsolókilincsek a (91) fogaskerekek megfelelő fogközeibe feküsznek be és azokat egy foggal tovább viszik. Ezáltal az összegezés és a legközelebbi magasabb összegező tárcsára való átvitel végbemegy és a «K. l-50» összeg olvasható le az első három összegező tárcsán. Mivel az átvitel megtörténte után a kapcsolókilincseket a megelőző fogak fölemelik és a (100) emeltyűk a (106) rúgók behatása folytán az összegező tárcsák agyán feküdve maradnak, azért a (98) ütköző most a (lOO)emeltyü magasabban fekvő rovátkájába ugrik bele miáltal a kapcsoló kilincsek rendes helyzetűbe hozatnak vissza. Valamely új összeg hozzáadásánál újból ismétlődik ugyanezen munkafolyamat. Az egy-, tiz- és százkoronások összegező tárcsáira való átvitel éppen ilyen módon megy végbe. Az előbbiekből a pénztár teljes munkavégzése, valamint ezen munkavégzés sorrendjének különös módja is megérthető. A munkavégzés sorrendjének eme különös módja kapcsolatban a leírt kettős zárószerkezetnek és az átvivő készüléknek alkalmazásával eredményezi azt, hogy az egyszer már összeadott összeg, a beállító emeltyű elbocsátása után már csak fölfelé azaz csak valamely nagyobb összegre helyesbíthető. Ha mint az előbbiekben leíratott, pl. «75 fillér® beállításánál ezen összeg hozzá is adatott az előbbi összeghez és most ezen összeget egy kisebb összeggel akarnánk helyettesíteni, akkor ezt a zárókúpoknak fogasrudakkal való kapcsolódása mindaddig megakadályozza, míg a kéziemeltyű működtetése által a pénztár teljes munkafolyamata be nem végződött. A be-