43696. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mozdonyszerkocsiknak szénnel való fölszerelésére, valamint kavicsnak, ércnek stb.-nek vasúti kocsikba való berakására
- 2 -sánál az előzetesen a csillékből a töltőtartályokba döntött szén a rakodjópad mellett álló mozdony szerkocsijába esik és ebben akként helyezkedik el, hogy annak szénkapiarjóval való egyengetése fölösleges. Ha egyik vagy másik töltőtartálynak tartalma nem volna elegendő a szerkocsi megtöltésére, akkor az illető kiürített, nyitott tartályt csúsztatóként alkalmazzuk és ezen át döntjük a még hiányzó szenet a rakodópadon lévő csillékből a szerkocsiba, vagy pedig a mozdonyt a következő, még telt töltőtartály alá bocsátjuk. A sodronykötelet előnyösen önműködő kikapcsolóval látjuk el, hogy a csillék a rakodópadra való vontatásnál vigyázatlanság folytán le ne rántassanak. A leírt berendezés a szerkezeti részletekben a találmány keretén belül természetesen sokféleképen módosítható, és egyéb anyagoknak, ú. m. kavicsnak, érceknek stb. vasúti kocsikba való rakására is használható anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1, Berendezés mozdonyszerkocsiknak szénnel való fölszerelésére, vagy bármely más darabos anyagnak vasúti kocsikba való rakására, jellemezve egy vagy több, tetszőleges anyagból, de előnyösen vasvázas betonból épített, följáró rámpával biró rakodópad által, melyek egyik vagy mindkét oldalukon töltőtartályokkal vannak fölszerelve, melyekhez csillepályák sínjei vezetnek. 2. Az 1. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve önműködő kikapcsolóval bíró sodronykötelekből álló vontatószerkezettel fölszerelt rakodó padok által, melyeknek töltőtartályai tetszőleges mechanizmus segélyével nyitható és zárható ajtókkal vannak ellátva. (2 rajzlap melléklettel) rMVj RÍ»vtNT<ÍMAIiO NTOMBÍÍ4 BDOAPMTlM