43572. lajstromszámú szabadalom • Gép kötegeknek sárból, nádból, szalmából és hasonló anyagokból való előállítására
<24) rúd segélyével a (25) lábitóhoz vagy kéziemeltyűhöz van kötve. Ha utóbbit nem nyomjuk is, akkor a (17) magok a (14) sín folytatásában vízszintesen állanak, a (19) hüvelyrészek pedig saját súlyuknál fogva úgy állnak be, hogy a (18) hornyok fölött (26) hasítékok keletkeznek, melyeken át a <15, 16) hornyokba a körődrót behelyezhető <3. és 4. ábra). A kötődrót ekkor a köteghez képest a 6. ábrán föltüntetett helyzetben van. Ha már most a (25) lábitót lenyomjuk, akkor a (22) sínt fölfelé eltoljuk, mely ennek következtében a (21) rudak közvetítésével a formázó részeket függélyes állásba forgatja el. Mielőtt azonban még ezen fölállítás megtörténhetnék, a (20j villa a (19) hüvelyrészeket fölfelé forgatja úgy, hogy a (26) hasítékok bezáródnak s a kötéldrót a (18) hornyokban be van fogva (5. ábra), miáltal a drótnak helyes beállítása biztosítja van. Ha a (25) lábitóra gyakorolt nyomás megszűnik, akkor valamennyi alkatrész kezdeti helyzetébe visszatér A kötődrót most a köteget három oldalon fogja körül (7. ábra) s végei fölfelé elállanak úgy, hogy ezeket kézzel összeköthetjük (8. ábra). A kötődrótnak körülcsavarása és bekötése alatt a (12) tengelykapcsolás ki van kapcsolva úgy, hogy a (9, 10) hengerek nem működnek. A köteget két kötési hely között kellő hosszban el is kell vágni. Erre a legalkalmasabb a (27) körfűrész, melynek (30) tengelyét (28, 29) áttételek segélyével a (2) tengelyről, hajtjuk. A (30) tengely a (31) kengyelben van ágyazva, mely a (2) tengely körül lengethető úgy, hogy a fűrész a (31) kengyellel kapcsolt (32) emeltyű segélyével fölfelé a köteghez szorítható anélkül, hogy a (29, 30) fogaskerekek között a kapcsolat megszűnnék. Ha a (32) emeltyűre gyakorolt nyomás megszűnik, akkor a fűrész az asztal alá sülyed s habár állandóan forog, a gép működését nem zavarja s mivel az (1) állványt kellően burkoljuk, a kezelő munkás épségét sem veszélyezteti. A gép nagyon gyorsan működik, kevés munkát fogyaszt s kiszolgálására két ember elegendő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gép hasábalakú kötegeknek sásból, nádból, szalmából és hasonló anyagokból való. előállítására, jellemezve a készítendő köteg keresztmetszetének megfelelő négyszöget bezáró négy (9, 10) behúzó, alakító és sajtoló henger által, melyek mögött a kötődrót a köteg három oldalán körülfektető (14, 17, 19) dróthajlítókészülék és egy a kötegnek kellő hosszban való levágására szolgáló (27) vágókészülék van alkalmazva. 2. Az 1. alatt igényelt gép egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (27) körfűrészből álló vágószerszám a (2) hajtótengely körül lengethető (31) kengyelben van ágyazva, mely egy (32) emeltyű segélyével kilenghető anélkül, hogy a forgás áttételére szolgáló fogaskerekek közötti kapcsolat zavartatnék. 3. Az 1. alatt igényelt gépnél alkalmazott, a kötődrótnak a köteg körül való hajlítására szolgáló készüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve egy fölül (15)horonynyal ellátott szilárdan álló (14) sín és az ezen sínhez kétoldalt csuklósan erősített (18) hornyokkal ellátott (17) magok által, mely utóbbiaknak fölállítása által a (15, 18) hornyokba fektetett drót a kötegnek függélyes falaihoz szoríttatik. 4. A 3. alatt igényelt készüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy mindegyik hornyolt (17) magot egy-egy kétrészű hüvely fog körül, melyeknek részei visszahajlított magoknál a (18) hornyok fölött egymás között a drótnak behelyezhetése céljából hasítékot hagynak, a magoknak fölállításánál azonban a drót fölött összezáródnak és így a drótnak a hornyokból való kiugrását meggátolják. ,1 rajzlap melléklettel.) PAUA8 4É8ZVÉMY t ARSASAG NYOMDÁM