43555. lajstromszámú szabadalom • Hajlékony védőberendezés légabroncsokhoz
nálunk, a rugalmas (a) lemezkéket bezáró négy szövet (d)-nél oldalszegélyein egymással össze lehet varrva, miáltal a (c) varratok eltolt helyzete biztosíttatik, avarratok átfödetnek és a légkamra tökéletesen megvédetik. A szarúb|ól vagy halcsontból álló lemezr kék igen vékonyak és a szalag rugalmas^ ságát nem gátolják, sőt, minthogy a lemezkék rugókat képeznek, a jármű gördülését lágyabbá teszik. Emellett a lemezkék oly kemények, hogy a légkamrának az úton fekvő szögek, üvegdarabok vagy más csúcsos vagy éles testek által való átfúratását meggátolják. A nedvesség a szárúra vagy halcsontra nincs befolyással és agyakorlat megmutatta, hogy ezen anyagok szilárdságukat és lágyságukat még vízben való hosszas ázás után sepa vesztik el. Minthogy továbbá a lemezkék a napfénynek nincsenek kitéve, tartósságuk határtalan úgy, hogy csakis a célszerűen vízáthatlanná tett (b) szöveteket kell időről-időre pótolni. Ha azonban a szövetek teljesen el is használódtak, ez a védőberendezés har tását károsan nem befolyásolja, mert a lemezkék a légkamra nyomása folytán egymástól nem távolodhatnak el. A védőberendezés, mely a légkamrát csaknem teljesen beburkolja, teljesen a légkamrához simul és ha az (e) burkolat esetleg nagyobb mértékben ki is szakad, a védőberendezés helyét megtartja és a légkamra a szakadáson át nem lép ki, ami által kiszakadása meggátoltatik. Ha a légkamra a szelepek megsérülése folytán hirtelen légmentessé válik, az (a) lemezkék, melyek rugjókat képeznek, a jármű túlságos gyors leesését meggátolják és azt balesetektől megóvják. A jármű a fölfuvatlan keréktalpon gördülhet, anélkül, hogy a lemezkék elszakadnának. A védőberendezés végül lehetővé teszi, hogy kissé szakadt és ennek folytán eddig használhatatlanoknak tekintett burkolatok tovább használtassanak. SZABADALMI IGÉNY. Hajlékony védőberendezés légabroncsokhoz, jellemezve a kerék síkjához keresztben és a légkamra és annak burkolata (között egy vagy több rétegben elrendezett, szövetbe varrt szárú- vagy halcsontlemezkék által, melyek mindegyike a szomszédos lemezkéktől a szöveten keresztben menő varratok által el van különítve, mimellett az egyes rétegek varratai egymáshoz képest el vannak tolva úgy, hogy minden varrat szövettel van födve. (1 rajzlap melléklettel.) -ÁLLAS BÉKVtinUMJtSia KtOKDÍJl FOBAHMTKli