43552. lajstromszámú szabadalom • Osztályozókészülék
hez van kapcsolva, amely az (u) emeltyűvel van vezetőileg összekötve. Ennek a mágnestekercsnek (C) magva az áram zárásakor a tekercs belsejébe húzatik és — minthogy hosszabb, mint a tekercs — az egyik végével a tekercsből kilép és ezáltal az (i) emeltyű egy (z) ütközőjének pályájára kerül. A készülék működési módja most már könnyen megérthető. Az (a) hajtótengely forgatásánál az excentrikus (p) bütyök és a (q) rúgó segélyével az (i) emeltyű kilengettetik, miközben az utóbbi által kilengetett (h) tolóka a megmérendő tárgyat az (f) csatornában pontosan az (u) emeltyűn lévő (v) mérőszög alá tolja. Az (u) emeltyűt ezalatt az idő alatt az (A) körhagyó tárcsa nagyobb sugarú részével fölemeli és csak akkor ereszkedik le a görgőjének az (A) körhagyó tárcsa kisebb sugarú részén való legördülése következtében, ha a tárgy a mérőszög alatt van. Ha a munkadarab rendes vastagságú, akkor a mérőszög rajta fölfekszik és az (A) körhagyó tárcsa egy része az (u) tengely görgője előtt halad el, anélkül, hogy azt érintené. Az (a) tengely további forgatásakor a mérőemeltyű ismét emelkedik, az (i) emeltyű kilengettetik és ezáltal a munkadarab a (h) tolóka útján a levezetöcsőhöz vezettetik, mire az egész munkamenet megismétlődik. Ha azonban a mérőcsavar alá kevésbbé vastagabb munkadarab kerül, mint amelyre a készülék beállíttatott, akkor az (u) mérőemeltyű a körhagyó tárcsának engedve, mélyebbre ereszkedik, a tárcsa végén elrendezett (w) kontaktuspecek az (y) kontaktusra lép, az áramkör záratik, a mágnestekercs magva előretolatik és ezáltal a (z) ütközővel való ütközésével az (i) emeltyű elzáratik, minélfogva a munkadarabok további előretolása be nem következhetik. Ezután az (u) emeltyű pusztakézzel fölemeltetik, a kicsire dimenzionált tárgy eltávolíttatik, a mágnesmag visszahúzódik és így a gép ismét tovább dolgozhatik. Az (i) emeltyű bezárása esetén, csakis a p) excentrikus bütyök legszélesebb része eszközli az (i) emeltyű kilendítését, míg a bütyöknek keskenyebb részei a (k) emeltyű (o) görgőjével többé nem érintkeznek. A mérőszög és a kontaktuspecek emeltyűkarjai nagyságának megfelelő megválasztásával lehetségessé válik, hógy a megkívánt vastagsággal szemben az osztályozandó munkadarabokon csupán néhány század milliméternyi különbözet mutatkozzék. Világos, hogy a munkadarabok bevezető berendezésének, úgyszintén az (u) mérőemeltyűnek működtetése, szerkezetileg más alkalmas módon is kivihető, anélkül azonban, hogy az ilyen változtatások a jelen találmány kereteit túllépnék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Osztályozó készülék munkadarabok számára, azáltal jellemezve, hogy valamely munkadarab meghatározott vastagságának el nem érése esetén egy mérőszög vagy egy ennek mozgását relatíve együttvégző szerv egy oly áramkört zár, amely a gépnek, vagy egy részének elzárását eszközli oly célból, hogy a mérőszög alatt lévő, kelleténél kisebbre dimenzionált munkadarabot fölismerhessük, illetőleg, hogy eltávolíthassuk. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (v) mérőszög esetleg he is állítható és hogy egy az áramzárást eszközlő (w) kontaktuspecekkel, az (A) körhagyó tárcsa által kilengetett (u) emeltyűn együtt ül, amely a (B) mágnestekerccsel és egy villamos telep egyik pólusával akként van összekötve, hogy a (w) kontaktuspeceknek a telep másik pólusához kapcsolt (y) kontaktus darabjával való öszszeérintkezésekor, az áramkör elzáratik és a (B) mágnestekercs (C) magva a (h, i, k) előretoló berendezés pályájába hozatik, ami a mag (h, i, k) elzárását eszközli. (1 rajzlap melléklettel.) PUH** AÉszvéNVTAmAsAo nyomda JA