43409. lajstromszámú szabadalom • Berendezés ürülékanyagok, szennyvizek és effélék biológiai tisztítására

- 5 — két tartány által, mely közül az egyik­ben egy kigyócső az anyagokat sűrűsé­gük szerint szétválasztja, a másikban pedig egy vagy több, pasztillákból össze­állított szűrő tisztítja meg, mely szűrők a folyadékot csak csöppek alakjában bocsátják át úgy, hogy az a levegővel való érintkezés alkalmával oxydálódhat és tökéletesen megtisztulhat, mielőtt az utolsó szűrőt elhagyná. 2. Az 1. igénypontban védett berendezés­nek egy foganatosítása, jellemezve azál­tal, hogy a tisztítandó anyagokat beve­zető (c) ejtőcső az egyik tartánjnak az (e) kigyócsőtől körülvett (d) terébe tor­kol, mely fönt (f) födéllel van lezárva oly célból, hogy a már kiválasztott anya­gok a még ki nem választott anyagok­kal össze ne keveredhessenek. 3. Az 1. és 2. igénypontban védett beren­dezésnek egy foganatosítása, jellemezve egy áttört közfallal ellátott (h) kamra által, mely egyfelől az (e) kígyócsővel, másfelől egy (j4) szűrőt tartalmazó el­osztó hengerrel áll összeköttetésben, mely a folyadékot csak finoman elosz­tott állapotban engedi egy fölső oldalán nyitott és szűrőanyaggal, valamint pasz­tillákkal fölszerelt spirális csőbe lépni, mely a folyadékot a tartány fenekén levő szűrőhöz vezeti. 4. Az 1. és 2. igénypontban védett beren­dezésnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy az (e) kigyócső kanyaru­latai között csak igen keskeny hézagok vannak hagyva oly célból, hogy a héza­gokon csak a finoman szétosztott anya­gok léphessenek át. 5. Az 1., 2. és 4. igénypontban védett be­rendezésnek egy foganatosítása, jelle­mezve azáltal, hogy az (e) kígyócső leg­alsó kanyarulata fölfelé van görbítve és egy kagylóalakú (g) szájban végződik, melybe (gl) fémszövet vagy rosta van helyezve oly célból, hogy a fejlődött gázok nyomása alatt csak folyadék lép­hessen a kigyócsőbe. 6. Az 1—3. igénypontokban védett beren­dezésnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a (h) kamra (h2) szűrő­lemezén tőzegnek és komprimált grafit­nak valamely kötőanyaggal összetartott keveréke nyugszik, mely a kígyócsőböl jövő és alulról fölfelé áramló folyadék első szűrését végzi. 7. Az 1 — 3. és 6. igénypontokban védett berendezésnek egy foganatosítása, jelle­mezve azáltal, hogy a (h) $?.űrőkamrával egy cső útján összekötött (j) henger födő­lapján szellőztetésre szolgáló lyukak vaiinak alkalmazva. 8. Az 1—3. és 6—7. igénypontokban védett berendezésnek egy foganatosítása, jelle­mezve azáltal, hogy a (j) henger feneke rosta gyanánt van kiképezve és középső » részükön csatornákkal ellátott pasztillák­kal van borítva, melyek között kataly­tos hatású likacsos anyag és elnyelő hatású tőzegmassza foglal helyet. 9. A 3. igénypontban védett berendezésnek egy foganatosítása, jellemezve két egy­más fölött elrendezett rostafenék és egy ezek között fekvő spirális vezető cső által, melynek fölső oldalát átlyukgatott lemez vagy fémszövet alkotja, míg a cső alsó falán tőzeg és salak keveréke nyugszik, melyet a csövön végighaladó és annak üregét két részre osztó, pasz­tillákkal borított fémszövet tart helyén. 10. Az 1—4. és 9. igénypontokban védett berendezésnek egy foganatosítása, jelle­mezve azáltal, hogy a spirális cső alsó kanyarulata át van lyukgatva és alatta homokból és vasoxydból álló szűrő van elrendezve, melyhez a finom eső alak­jában lehulló folyadék elvezetésére szol­gáló cső csatlakozik. 11. Az 1. igénypontban védett berendezés­nek egy foganatosítása, jellemezve azál­tal, hogy a tartány egy külső vagy belső ejtőcsővel és átlyukgatott (r, rl, r2) le­mezekkel van ellátva, melyek közül az alsó a legnagyobb, a fölső pedig a leg­kisebb lyukakkal bír és amelyek a tar­tányt egyes kamrákra osztják, melyek közül a legfelső (n) kamra a másik tar­tánnyal áll összeköttetésben.

Next

/
Thumbnails
Contents