43367. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fénynek és időjárásnak ellenálló cinkkéneskő, ill. cinkkéneskő más festékanyagokkal való keverékének előállítására
a 7 Zn S. t H20 hydrát körülbelül 10»/0 -kal kisebb födőerővel bír, mint a 7 Zn S. 2 H2 0 hydrát. Ennek folytán előnyösebb a víztelenítést csak 5 Zn 8. 1 H2 0 fokig keresztülvinni, mely már jó fényállóképességgel bír. Ha 1 molekula vízre 6—7 és több molekula cinkkéneskő jut, akkor a hydrát a fénynek ellentálló, mimellett egyidejűleg a levegőben levő oxygén oxydáló hatásával szemben és a víznek az oxydált termékre kifejtett oldó hatásával szemben az ellenállóképesség sokkal nagyobb. A vegyileg kötött víz kihajtása fokozott hőmérséklet mellett való hevítés által, esetleg fokozott vagy csökkentett nyomás alkalmazásával, sőt vizet elvonó szerek használata mellett is létesíthető. A cinkkéneskövet pl. egy kívülről tűzgázok által körülbelül 300° C.-ra hevített, kavarószerkezettel ellátott vastartányban addig hevítjük, mig egy próba megvizsgálása a víztartalom kivánt csökkenését mutatja. A. leírt eljárást a cinkkéneskőnek más anyagokkal való -együttes lecsapása által kapott kevert festékekre is alkalmazhatjuk, azonban ezek, mint azt a kísérletek mutatták, egészen másképen viselkednek, aszerint amint közönbös cinksóoldatokból (Zn S04 , Zn Cl2 ) vagy alkálikus cinkátlúgokból csapattak le. Az első csoportba tartozó kevert festékeknél és ezek legfontosabb képviselőjénél, a kereskedelmi lithoponnál a fönt leírt eljárás nem vezet eredményre. Ellenben az alkálikus cinklúgból előállított kevert festékek épúgy viselkednek, mint a cinkkéneskő ; ezek a kevert festékek fényérzékenyek és részbeni víztelenítés által a fénynek és időjárásnak ellentállóvá tehetők. A megadott esetekben a foganatosítás a következő: 1. példa egyedül tiszta cinkkéneskő előállítására. Cinket például natronlúgban föloldunk és natroncinkátot kapunk. Ezt a folyadékot kénnátrium oldatával keverjük. A keverékben az átalakulás a következő képlet értelmében megy végbe: ' NaO -4-Nas S + 2 H3 0 = Zn S-f i Na HO Zn< NaO. A lecsapott, vizes cinkkéneskövet szűrjük, mossuk és 90° C.-nál megszárítjuk. Ezután 5 Zn S. 2 H2 0-t kapunk. A terméket oly vasedényben hevítjük, melyet kívülről körülbelül 300° C. meleg égésigázok hevítenek, mimellett a hevítést kavarás mellett addig folytatjuk, míg 6 Zn 8. 1 H2 0 összetételű terméket kapunk. 2. példa oly kevert festékek előállítására, melyek lecsapott cinkképeskőből más festékanyagokkal való utólagos keverés által állíttatnak elő. Az 1. példánál megadott módon 5 Zn 8. 2 H2 0 összetételű cinkkéneskövet állítunk elő, melyet tiszta, víztelenített, állandóan fehéren maradó festékkel (baryumszulfát) keverünk. A keveréket addig hevítjük, míg a benne levő víztartalom a cinkkéneskőre vonatkoztatva a 6 Zn S. 1 H2 0 összetételnek megfelel. 3. példa oly kevert festékek részére, melyek alkálikus cinklúgokból való lecsapás által állíttatnak elő. Az 1. példa értelmében előállított alkálicinkátlúgot nátriumszulfátoldattal keverünk és kavarás mellett kénbaryum meleg oldatát adjuk hozzá, A kapott csapadékot szűrjük, mossuk és 90° C.-nál megszárítjuk. 5 Zn S. 2 H2 0 és barymszulfát keverékét kapjuk. A keveréket addig hevítjük, hogy a benne levő cinkkéneskő 6 Zn S. 1 Ha O összetételnek feleljen meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás a fénynek és időjárásnak ellentálló cinkkéneskőnek, illetve cinkkéneskő és más festékanyagok keverekének előállítására, jellemezve azáltal, hogy a lecsapás által kapott, hydrátvizet tartalmazó cinkkéneskőből, illetve kevert festékből, — melyeket. a lecsapott cinkkéneskőből más festékanyagokkal való utólagos keverés által vagy alkálikus cinklúgokból való lecsapás által kapunk — a hydrátvizet részben elvonjuk. 2. Eljárás a fénynek és időjárásnak ellent-