43216. lajstromszámú szabadalom • Fűtőkályha
2 tása alatt előmelegített tüzelőanyagot igen kedvező viszonyok között égeti el, miáltal j a fűtőkályha hatásfoka javul. Az (n) töltőgaratban a tüzelőanyagból az előmelegítés közben fejlődött éghető gázok az (s) nyíláson át a .füstvezetékbe mennek és itt elégnek, tehát a fűtőkályha a tüzelésnél a szoba levegőjét nem rontja. (SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 40041. számú törzstszabadalomban védett fűtőkályha egy fogaiiatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tü, zelőanyag előmelegítésére egy, a kályha fűtőhatásának kitett készlettartály, a primár levegő előmelegítésére pedig ugyancsak a kályha fűtőhatásának kitett vezeték van alkalmazva. 2. Az 1. alatt védett fűtőkályha egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a primer levegő előmelegítése céljából a forgó tolattyúnak a füstvezeték első menetével közlekedő rekesze zárt tér gyanánt van kiképezve, mely egyrészt a forgiótolattyúnak a füstvezeték második menetével közlekedő rekeszével, másrészt pedig a hamuaknával és a füstvezeték első menetével közlekedik és hogy a forgó tolattyúnak két rekeszét egymással összekötő nyílás a forgótolattyúnak a füstvezeték első menetével és a hamuaknával közlekedő rekeszében az ebbe a rekeszbe bejutó levegőt két áramra osztó terelő bádog van alkalmazva, 3. Az, 1. alatt védett fűtőkályhánál egy, a tüzelőanyagot tartalmazó készlettartályt a füstvezetékkel összekötő nyílás vagy vezeték alkalmazása, oly célból, hogy a k és zl ettartányból az ebiben fejlődött éghető gázok elvezethetők legyenek. (1 rajzlap melléklettel.) U « • - .ÉMYT^JWMJLÍN NYOWNILA BUTIV***"1 *^