43141. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás ellenállásos hőmérőkhöz
hogy 0—800° között a hőmérsékletet megközelítőleg határozzuk meg, míg 700—800° között lehetőleg pontos adatot kívánunk. Az egész hídelrendezést mármost vagy állandó elektromos forrással tarthatjuk üzemben, vagy működtetésére bármilyen tetszőleges áramforrást is használhatunk, ha ezen áramforrás elé változtatható (R) ellenállást ikhatjuk. Ha a hőmérő helyébe a (P) ellenőrzőellenállást kapcsoljuk, akkor az (R) ellenállás változtátasa útján a híd feszültségét tetszőleges áramnál úgy állíthatjuk be, hogy a feszültség ugyanolyan, mint állandó áramforrás esetén. Hogy huzamos jelzés céljából, melynél a gyakori beállítás körülményes, megfelelő állandó feszültségeket érjünk el, olyan készüléket alkalmazunk, mely még világítóáram alkalmazása esetén is, mely bizonyos körülmények között erős ingadozásoknak van kitéve, mindig azonos feszültségeket szolgáltat. Ezen berendezés a 2. ábrában vázlatosan van föltüútetve. Az áramot a polarizálási forrástól vezetjük el, amely mögött a Nernst-féle lámpáknál ismeretes vasellenállások vannak beiktatva. Ismeretes hogy ezen ellenállások meglehetősen tág határok között ingadozó feszültségváltozások fölvételére alkalmasak úgy, hogy bizonyos meghatározott határértékek között az áramerősség nemj változik. A feszültségnek huzamosabb ideig tartó nagyobb ingadozásait ezen ellenállások meglehetősen tág határok között veszik föl. Minthogy azonban valamely központból jövő áram gyors periodiusingadozásoknak is ki van téve, ennélfogva a galvanométer kilingése ezen rövid ingadozásokkal szintén változna. Ezen ingadozások fölvétele végett a híddal polarizálási cellát párhuzamosan kapcsolunk, mely ezen ingadozásokat teljesen kiegyenlíti. Kitűnt, hogy 20°/o-os feszültségingadozásokig a híd galvanométerágában föllépő változások csak néhány ezreléket tesznek. Polarizálási cellák gyanánt pl. nikkelelektrodák káli- vagy nátronlúgban alkalmasak, azonban természetesen más tetszőleges polarizálási cellát is használhatunk. Az ismertetett kapcsolást azon céiból, hogy a hőmérőhöz vezető huzal ellenállásának befolyását kiegyenlítsük és így a hőmérő és mérőkészülék közötti nagyobb távolságoknál is pontos mérést tegyünk lehetővé, a 3. ábrában föltüntetett módon módosíthatjuk. Ha a hőmérőhöz vezető huzal ellenállása jelentékeny, akkor ezt azáltal egyenlíthetjük ki ugy, hogy a (C) hídág, mint a (P, W) ellenörzőellenállás elé olyan ellenállást iktatunk, mely a hozzávezető huzal ellenállásával egyenlő. Ezt igen egyszerű módon érhetjük el pl. oly módon, hogy a (C) hídág és az ellenőrzőellenállás közzé (DS) dróthurkot kapcsolunk, amelyen (SC) csuszókontaktus egyenlő részeket szel le. Az (SC) csuszókontaktus már moat a hőmérővel és a galvanométerrel van összekötve. Ha már most a (T) termométer helyébe szilárd, változtathatatlan ellenállást kapcsolunk, amely a hőmérőnek 0-foknál megfelel, akkor, ha a hozzávezető huzal ellenállása nagy, a galvanométer kileng. Az (SC) csuszókontáktus eltolása útján ekkor a (C) ág elé olyan nagy ellenállás iktatható, amilyen a hozzávezető huzalé. A galvanométer ekkor nem fog kilengést mutatni. A csuszókontaktus eltolása folytán azonban nemcsak a (C) ág elé hanem a (PW) ág elé is ugyanolyan ellenállást iktatunk. Ily módon egy és ugyanazon művelettel az ellenőrzőellenállást is növeljük a hozzávezető huzal ellenállásával. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapcsolás hőfok mérésekhez ellenállásos hőmérő és Wheatston-féle híd segélyével, jellemezve azáltal, hogy a (W3) ellenállás ágába (E) pótellenállás és a galvanométer vezetékébe (Z) ellenállás van kapcsolva és hogy a (T) hőmérőhöz párhuzamosan (P) ellenállás van elrendezve, mely az ellenállásos hőmérő pótellenállása gyanánt szolgál úgy, hogy a 0 pont az ellenállás segélyével áthelyezhető, az érzékenység foka a (Z) ellenállás útján változtatható és az adatok helyessége a (P) ellenállás útján ellenőrizhető.