43139. lajstromszámú szabadalom • Nyomásszabályozó gázok be- és elvezetésére
— 2 nél az összes kemencék iflindegyikében egyenlőnek kell lennie, természetesen egyenletes üzemnél az elvezető csatornák harántmetszetének sem szabad különbözőknek lenniök. Az 1. ábrában föltüntetett berendezésnek azon hátrányát, mely szerint az első elvezető csatornából kiáramló gázok a következő csatornák gázának kiáramlását megnehezítik, akképen küszöböljük ki, hogy az (rl, r2, r3) csöveket olyképpen toljuk el, hogy a kéményhez legközelebb eső (bl) füstcsatorna (rl) csövét lehetőleg mélyre, míg a kéménytől legtávolabb eső (b3) füstcsatorna (r3).csövét lehetőleg magasan hagyjuk a főcsatornába torkolni. Ilyen módon lehetővé tesszük, hogy a legtávolabb eső kemence gázai az I. rétegben, a legtávolabb eső kemence gázai pedig a III. rétegben vonulhassanak el, anélkül, hogy az. egyes elvezető csatornák harántmetszetét meg kellene változtatni. Az egyes kemencék szabályozását a kiáramlási nyomás szabályozása által eszközöljük. A kiáramlási nyomást akképen is fokozhatjuk, illetőleg csökkenthetjük, hogy a kivezető csatornákat bármely más alkalmas módon hosszabbítjuk vagy rövidítjük meg. A nyomásváltozás pl. akképen is létesíthető, hogy toldatokat függesztünk a gázvezető csövekhez vagy távolítunk el azoktól, vagy úgy, hogy magát a gázvezető csövet toljuk el. A berendezés lényege nem változik, ha megfordítva, valamely bevezető főcsatornához több gázcsatornaelágazást alkalmazunk. Az eltolható elvezető csatornák beállítása által a gázkiáramlási nyomást a különböző elvezető csatornákban a haránt metszet megváltoztatása nélkül egyenlővé tehetjük vagy megváltoztathatjuk. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés gázoknak be- illetve kivezető csatornák egy sorozatából vagy sorozatába való egyenletes, illetve szabályozható el- vagy bevezetésére közös elvagy bevezető csatornán át, jellemezve emelhető, illetve sülyeszthető be- illetve kiáramlási torkolatok elrendezése által, oly célból, hogy a gázok be- illetve kiáramlási nyomását változtathassuk. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAP RtaiVtinlíUASAO myombXia budapbsth