42966. lajstromszámú szabadalom • Újítások borsajtókon
_ 2 -tányér peremében kiképezett (m) öntött szemölcsben, illetőleg az ebben alkalmazott uratokban vannak megerősítve, míg a másik (h2) támogató (p2) rúdjaival egy (j) szegmensre van erősítve, mely a (b) tányér karimájának megfelelő helyén kiképezett (i) szegmensre fekszik és a beléjük vágott, csavarmenetes furataiba alkalmazott (k) füles csavarokkal, vagy más alkalmas zárószerkezettel rögzíthető. A (b) tányért megfelelő helyen (n) lefolyó csővel látjuk el, melyet dugasszal, vagy csappal zárhatunk el. Ha már most a bor3ajtolást megelőző zúzást akarjuk elvégezni, megoldjuk a (k) csavarokat és az így szabaddá váló (h2) oszlopot, vele a (g) kengyelt és az ebben vezetett (f) csavarorsón függő (e) présfejet a (hl) oszlop, illetőleg ennek (r) pontja körül vízszintes irányban mintegy 40°-kal elfordítjuk, hogy a (c) kosárra az (1) szőllőzúzót helyezhessük el (2. ábra). A zúzás befejezte és az (1) szőllőzúzó leemelése után visszaforgatjuk a (g) kengyelt, (e) préstejet és (h2) oszlopot, utóbbinak (j) szegmensét rátoljuk a (b) tányér (i) szegmensére és az (s) toldófák esetleges közbetevésével a szőllőnek zúzott termékeire fekvő (t) nyomólapra sajtoló nyomást gyakorolhatunk. Tekintettel arra, hogy a (b) tányér medencéje sehol sincsen átfúrva, a must sehol sem szivároghat vagy folyhat ki, mivel pedig a tányér belsejét zománcbevonattal látjuk el, a must sehol sem érintkezik a nehezen vagy egyáltalában tisztán nem tartható vasrészekkel, miáltal a tisztaság fokozottabb mértékben őrizhető meg ebben a borsajtóban, mint az eddigiekben. Ugyanebből fa szempontból a (hl, h2) oszlopok és ezek (pl, p2) támogató rúdjai sincsenek a tányér medencéjében, hanem a tányér karimájában megerősítve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás borsajtókon, azáltal jellemezve, hogy a présfej a hozzátartozó csavarorsóval, az ezt tartó kengyellel és ennek egyik (h2) oszlopával együtt vízszintes irányban a másik (hl) oszlop körül kifordítható oly célból, hogy a borsajtó kosarára szőllőzúzó legyen elhelyezhető, 2. Újítás borsajtókon, azáltal jellemezve hogy a (b) tányér sehol áttörve nincsen és hogy a présfej csavarorsójának vezetésére szolgáló kengyelt tartó oszlopok és ezek támogató rúdjai a tányér karimájában, illetőleg karimáján vannak megerősítve. 3. Az 1. és 2. alatt védett újítások kivitele, azáltal jellemezve, hogy az egyik (h2) oszlop és (p2) támogató rúdjai egy (j) szegmensbe vannak ágyazva, mely sajtolás céljából való visszaforgatáskor a (b) tányér (i) szegmensére fekszik és ahhoz csavarok, vagjy más alkalmas eszközök segélyével rögzíthető. (1 rajzlap melléklettel.) \ PÁLLÁ* RÉSZVÉNY rÁRSASÁű NYOMdJuA BUOAfCTFSK