42950. lajstromszámú szabadalom • Javított eljárás műfogak előállítására

Ezen ábrában (a) a csavarmenetes foko­kat, (b) a külső burkolatot képező sima to­kokat, (c) a csavarfejjel ellátott csavarorsó­kat jelöli, (d) a fémből vagy más megfelelő anyagból készült lemez, mely a fog hátsó oldalán rendeztetik el, fc) a fémszövet, mely a fogra ható erőknek egyenletes eloszására szolgál. A föltüntetett kiviteli alaknál a külső burkoló (b) tok a lemezen szabadon fek­szik föl. A fogsor összeállítása céljából a követ­kezőkép járunk el: Először is alkalmas módon kiválasztjuk és a szájban elrendezzük a tokjukkal föl­szerelt fogakat, épúgy járva el, mint a kö­zönséges fogakkal, azután kivesszük a fo­gakat, a foglalaton csak a burkoló tokokat hagyva meg, melyeket helyükön forrasz­tással véglegesen rögzítünk. E munka végeztével, minden fogat visz­szateszunk és csavarok segélyével rög­zítjük. Törött vagy hibás fog helyettesítése cél­jából csak az illető fog tokjának két csa­varját kell kivennünk és a fog helyébe egy másikat erősítenünk. Természetes, hogy az eljárás és a szere­lés kényelmesebb kivitele céljából a sima (a burkoló tokokat a lemezbe beereszthet­jük és a tokoknak, csavarorsóknak és le­meznek az esetenként kívánatos alakot és hajlást adhatjuk meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás müfogak előállítására, azáltal jellemezve, hogy a műfogakat több, kü­lönböző kompozíciókból álló, egymás fölé helyezett rétegből képezzük ki, mely rétegek közül a fémes megerősítés esz­közeinek fölvételére szolgáló legutolsó réteg a megerősítésre szolgáló fém iránt a lehető legnagyobb affinitással viselte­tik, és mely rétegek közül az első, mely a fog mázának vagy zománcának elő­állítására szolgál, megfelelő összetétellel bír az átlátszóság és a kivánt szín el­érése céljából, és mely rétegek közül a közbensők a külső rétegek kompoziciójt fokozatosan megközelítő kompozícióval bírnak. 2. Az 1. pontban igényelt eljárás egy ki­viteli alakja, mely szerint csak két ré­teget alkalmazunk, melyek közül az egyik a mázat (zománcréteget), a másik pedig az alapréteget képezik. 3. Az 1. pontban igényelt eljárás kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a fog hátsó oldalán a szerelés céljából szük­séges fémlapot olykép alkalmazzuk, hogy ezen fémlap tökéletesen egy darabot képezzen a fog utolsó rétegével, amit azáltal biztosítunk, hogy a fog mintájá­nak fenekét egy fémréteggel borítjuk be, mely a mintázáskor a fog tömegébe hatol és az égetés után azzal egy egé­szet képez, mimellett ezen fémréteg vas­tagsága tetszőlegesen növelhető olykép hogya a fogat az égetés előtt vagy után galvanoplasztikai fürdőbe helyezzük. 4. Az 1. pontban igényelt eljárásnak egy változata, mely szerint a fog hátsó ol­dalát egy az alkalmazott alapnak meg­felelő fémoldattal vonjuk be, melyből a fém az oldó folyadék elpárologtatása által redukáltatik, ezután egy összefüggő egész képzése céljából a fogat égetjük és a kivánt vastagságú fémréteg előállí­tása céljából égetés előtt vagy után gal­vanoplasztikai fürdőbe mártjuk. 5. Eljárás az 1—4. pontokban igényelt el­járás szerint készült müfogak szerelé­sére, azáltal jellemezve, hogy a fogak levehető módon vannak foglalatukon rögzítve oly csavarok segélyével, me­lyek a foglalaton elrendezett sima toko­kon vezettetnek keresztül, és melyek a fog belsejében megerősített csavarmene­tes tokokba csavaroltatnak. 6. Az.l—5. pontokban igényelt eljárás sze­rint készült műfognak egy kiviteli alak­ja, azáltal jellemezve, hogy a fog bel­sejében a csavarmenetes tok körül egy a fog egész tömegére kiterjedő fémszö­vet rendeztetik el. 1 rajzlap melléklettel.) 0AUA6 R€aZVÉH> TAH8AAÁ0 NYOMOÜA aUEMPUIIBK-

Next

/
Thumbnails
Contents