42923. lajstromszámú szabadalom • Hajtómű a hajtandó rész rögzítésére szolgáló önműködő kettőshatású és a hajtásnál kikapcsolódó berendezéssel

nyugaszból kiemeli. Az (F) hüvely említett mozgásának vége felé a többi (G) retesz is eltolódik úgy, hogy a hüvelynek a 2. ábrán látható helyzeténél egyik retesz sem fekszik a (C) tokfenék belső fölületere. A (G) rete­szek eltolódásuknál a (gl) rugókat meg­feszítik. Mikor a (K) csap végei az (P) hüvely (f3) kivágásaihoz viszonyítva a 2. ábrán látható helyzetet foglalják el, az (F) hüvelyt az (A) tengely a (K) csap közvetítésével magával viszi. Az (F) hüvely forgásában a (J) csa­pok és (Bl) korong hatása alatt a (B) ten­gely is részt vesz, ezenközben a (G) rete­szeket az (F) hüvely (FI) karimája a kikap­csolt helyzetben tartja. Ha az (E) fogantyú­kereket eleresztjük, az (F) hüvely az (L) rúgó hatása alatt a nyugalmi helyzetébe (1. ábra) tér vissza úgy, hogy a (G) rete­szek a (gl) rugók hatásának engedhetnek és az egyik retesz az egyik (c4) nyugasszal kapcsolódhatók. Ez a bekapcsolódás — mint azt föntebb jeleztük — a (Bl) korong és j (C Cl C2) tok bármely viszonylagos hely­zeténél lehetséges. Mikor az (F) hüvely a nyugalmi helyzetébe jut, a (K) csap végei ismét az (f3) kivágás (f4) falai mentén csúsz­nak úgy, hogy az (A) tengely kevéssé visz­szafordul, miért is az (L) rúgó feszültségét legalább is akként kell megszabni, hogy az (F) hüvely jelzett eltolódásánál és az (A) tengely forgásánál föllépő súrlódási ellen­állást legyőzhesse. Ha az (E) fogantyúkerék eleresztése után az egyik (G) retesz az egyik (c4) nyugasszal kapcsolódott, a (B) tengely ismét mindkét forgásirányban el van reteszelve. Ez a leírt hajtómű az ismert hasonló el­rendezésektől, melyeknél a hajtott rész rög­zítésére súrlódó kilincsmű szolgál, fokozott üzembiztonság is azáltal tűnik ki, hogy el­reteszelő fölületei kopásnak kisebb mérték­ben vannak alávetve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hajtómű a hajtandó rész rögzítésére szol­gáló, önműködő, kettős hatású es a haj­tásnál kikapcsolódó berendezéssel, azál­tal jellemezve; hogy az elreteszelő beren­dezést több (GR) reteszből és a reteszek számától eltérő számú (c4) nyugaszból álló reteszes kilincsmű képezi. 2. Az 1. alatt védett elreteszelő berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a (G) reteszek és (c4) nyu­gaszaik a hajtandó (B) tengelyhez kon­centrikusan vannak elrendezve és eme tengellyel koncentrikusan elrendezett (F FI) részbe fogódzanak, mely rész akként van az (A) hajtótengellyel és a (B) hajtott tengellyel összekötve, hogy a hajtótengely forgásánál a (G) rete­szeket először a kikapcsolás irányában eltolja és azután a hajtott tengelyt ma­gával viszi. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVáNVTAR8A«l<] NVOMO&M BUOWMTBl-

Next

/
Thumbnails
Contents