42813. lajstromszámú szabadalom • Gép pneumatikus kerékabroncsok előállítására

látható berendezés segélyével tesszük al­kalmassá. Mindegyik tartályból, mely például gumit tartalmaz, függélyesen egy előnyösen töl­cséralakú (T) cső nyúlik le, melyen a fonal áthalad. A csövek különböző nagyságúak és miután a fonal első burkolatát nyerte a fölső cső­ben, egy (C) szelencén halad át, melyben légáram szárítja, azután az alsó (P') tar­tályba, majd a második (T') csőbe jut, mely­nek átmérője valamivel nagyobb, mint az előbbi (T) csőé, miáltal a burkolat vastag­sága növekedik. Egy második szárító légáram vezettetik a (C') szelencén át, mely a burkolatot még jobban megszárítja, bár fölülete még raga­dós marad. A fonalnak csöves burkolata ezután még képlékeny állapotban az (8 és S') henger­lők segélyével teljesen hengeres alakúra hengereltetik, mely hengerlők egyúttal a fonalat a csöveken a gép gyorsaságával egyenlő gyorsan húzzák keresztül úgy, hogy a fonal a gépre való betáplálásnál semmi­féle fölösleges feszítésnek nincs kitéve. Ily módon egy teljes koszorúburkolat vagyis kerékabroncs készíthető a kerület síkjával párhuzamos, vagy erre merőleges fonalrétegekből. A harántrétegnek befonása bármely alkalmas időben kézzel történhetik és így egy folytatólagos művelettel készít­hető el a teljes kerék. Megjegyzendő, hogy az irányító görgők rúgói az oldalsó és függélyes elmozgások létrehozásán kívül arra is szolgálnak, hogy a fonalakat folyton helyükre szorítsák, mi­által nemcsak szabályos és sima tekercse­lést érünk el, hanem a fonalak is szoro­sabban simulnak egymáshoz úgy, hogy az érintkező fölületek kitűnően összetapadnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Pneumatikus kerékabroncsok előállítá­sára szolgáló gép, azáltal jellemezve, hogy forgatható és szétfeszíthető ke­rékre levehetően, részekre osztott, szét­szedhető, köralakú koszorúkeret van erősítve, mimellett a kerék és koszorú­keret forgását közös, kézzel vagy más úton forgatott (7) tengelytől nyeri. 2. Az 1. igénypont szerinti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (7) hajtótengely két részből áll, melyek egyike alátámasztó csapágyaival és a megfelelő állványrésszel együtt oldalt eltolható, a kész kerékabroncs eltávolít­hatóságának szempontjából, a másik része pedig szilárdan van ágyazva, mi­mellett a két tengelyrész laza tengely­kapcsolás segélyével együtt forog. 3. Az 1—2. igénypont szerinti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a ko­szorúkeret forgása közben fölületének minden részére, nevezetesen kerületére, oldalaira és kiálló oldallapjaira külön­külön a kerék két oldalán elhelyezett vezető és irányító görgők segélyével, megfelelő módon tapadó anyaggal bur­kolt fonal-egyidejűleg tekercseltetik, mi­mellett az irányító görgők támasztóikra rugók segélyével vannak megerősítve, melyek a görgök megfelelő oldaliránti, vagy függélyes elmozgását lehetővé te­szik és az irányító görgőket a keret fölületéhez szorítják, az említett támasz­tókra erősített vezető görgők pedig a fonalat az irányító görgőkre vezetik. 4. Az 1—3. alatt, védett gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (19) irányító görgők, melyek a fonalat kétfelől a ko­szorúkeret oldalára vezetik, a hajtóten­gely forgatásával egyidejűleg a (32) kúpkerekek és (29) csavarmenettel ellá­tott rudak segélyével önműködő függé­lyes elmozgást nyernek, mimellett a gép egyszeri körülforgásánál egy fonalátmérő hosszával emelkednek. 5. Az 1—4. alatt védett gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (36) irányító görgők, melyek a kerékkoszorú talpá­nak képzésére szolgálnak, közös ten­gelyre lazán erősítve agyuknak mélye­désébe illő (48) félgyűrűkkel megfelelő vezető görgőket oldalirányú elmozgá­suknál magukkal viszik, függélyes el­mozgásukat pedig a csapágyvillájuk

Next

/
Thumbnails
Contents