42767. lajstromszámú szabadalom • Több sugarú vízsugárkondenzátor
néklapja gömbszerűleg görbült és (b) sugaras lyukakkal van ellátva. A gömb középpontja a készülék hossztengelyében van és pedig azon a helyen, ahol a nyomókúp a víz kivezetése cé]jábíól a sűrítőtérhez csatlakozik. A (b) lyukakon át a víz a sűrítőtérbe jut, miközben sugarakra oszlik, melyek a kivezetőkúpnak a sűrítő térhez való csatlakozása közelében egymással egyetlen sugárrá egyesülnek. A sűrítőtér közepén alkalmazott (g) fémkúp a sugarak jobb vezetésére szolgál. A sűrítendő gőz a vízsugarakat körülvevő (c) cső (d) rézsútos nyílásain át vezettetik be. A (d) nyílások a vízsugarakhoz viszonyítva, eltolt helyzetben vannak, amint azt az 5. ábrabeli keresztmetszet föltünteti úgy, hogy a belépő gőzsugarak két szomszédos vízsugár közé vannak irányítva. Ezen berendezéssel a gőznek a vízsugarak egész fölületére való egyenletesebb1 szétr osztását célozzuk. E célt még tökéletesebben úgy érjük el, hogy a gőzt a 6. ábrában föltüntetett módon a vízsugaraktól körülvett tér belsejéből is rávezetjük a vízsugarakra. A 6. ábrában föltüntetett kondenzátornál a £Őz egy részét a belső (e) csövön vezetjük be és (f) nyílásokon át, melyek a (c) cső nyílásaihoz hasonlóan vannak elrendezve, vezetjük a vízsugarakhoz. Különben a készülék berendezése az 1. ábrában föltüntetett készülékével megegyező. Ez utóbbi hatásával azonos hatást természetesen úgy is elérhetünk, ha a gőzt csak belülről vezetjük a vízsugarakhoz. A vízr | sugarak belépőnyílásait több, egymáshoz koncentrikusan elhelyezett gyűrűben is elrendezhetjük. Továbbá az a fal, melyen át a víz a sűrítőtérbe lép, több egymáshoz illesztett, gömbalakúan görbült szegmensből is kiképezhető, melyeknek középpontjai mind a kondenzátor tengelyében, de annak különböző helyein feküsznek. SZABADALMI IGÉNYRK. 1. Vízsugárkondenzátor, amelynél a sugáralakban beömlő víz a gőzzel a sűrítőtérben jő érintkezésbe, azáltal jellemezve, hogy a víz a sűrítőtéren elkülönített sugarak alakjában vezettetik keresztül, melyek a kondenzátor nyomiókúpjából való belépésük előtt egyetlen sugárrá egyesíttetnek. 2. Az 1. pontban igényelt kondenzátor kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a sugarak tengelyei oly kúpfölületen feküsznek, melynek csúcsa a nyomókúp belső torkolatában vagy annak közeiébon fekszik. 3. Az 1. pontban igényelt kondenzátor kiviteli alakja, melynél a gőz egy, a vízsugarakat körülvevő cső nyílásain át vezettetik be, azáltal jellemezve, hogy a gőzbevezető nyílások a vízsugarakhoz képest eltolt helyzetűek. 4. Az 1. pontban igényelt kondenzátor kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a gőznek a sűrítőtérbe való bevezetése a vízsugaraktól körülvett tér belsejéből is történik. (1 rajzlap melléklettel) PMI>A TÍSZVÉH'. T/UTSASAA nyomuLM BUOAPGSTOK