42677. lajstromszámú szabadalom • Folyékony tüzelőszerekkel fűthető kályha
— 468 — kályháknál az (1) tartány a (21) ajtón oldalról helyeztetik be. A (3) segédtartány a (4) szelepházon és ennek (6) szelepén kivül egy célszerűen zárt (5) szűrőrostát tartalmaz (1. ábra), mely az olaj tisztátalanságai t visszatartja. Az (5) szűrőrosta belsejéből egy torkolatával . fölfelé néző és másik végével a (10) lángzóba torkoló (8) olajvezeték indul ki, melybe egy (9) szabályozló csap van iktatva. A (3) tartány lejtős fenekének legmélyebb helye egy (18) csappal áll összeköttetésben, mellyen keresztül az olajból lerakódott anyagok vagy maradványok lebocsáthatók. Az említett csap fölött a (3) tartánnyal közr lekedő és így az olaj magasságát mutató (17) üveg, ebben pedig egy (19) hőmérő van elrendezve. A tűzcsatornák elzárására két (14 és 15) tolóka szolgál, melyek egymással mereven vannak összekötve és a (16) fogantyú segélyével 'egyidejűleg mozgathatók úgy, hogy a fűtőgázok a (15) tolókához tartozó nyíláson keresztül egyenesen a kürtőbe juthatnak vagy pedig, ha a (16) fogantyú be van nyomva és ennek következtében a (15) tolóka záróhelyzetben, illetve a (14) tolóka nyitott helyzetben van, akkor a fűtőgázok először az (1) tartány és a (3) segédtartány körül áramolnak és a pontozott nyilak által jelzett úton jutnak a kürtőbe. A kályhában égő láng a (20) néző lyukon át figyelhető meg. A kályha első befütését a következőmód don végezzük: A (22) ajtón át (1. ábra) égő tárgyat vezetünk a kályhába, vagy p edig a (10) láng^ó (11) csészéjében némi olajat gyújtunk meg és a (16) fogantyút benyomjuk. A (9) szabályozó csapot először (vagyis az első begyújtásnál) teljesen nyitva hagyjuk, hogy a fölmelegedett levegő a (3) segédtartányblól eltávozhasson. Ha eközben az olaj hőfoka 7.0—80° C.-ra emelkedett, amit a (19) hőmérőről lehet leolvasni, akkor a (2) dugó (24) csatornáiban lévő anyag kiolvad, és az olaj az (1) tartányból a (3) segédtartányba ömlik, honnan a (8) csövön keresztül a (10) lángzíóba jut. Ha az olajat még tovább melegítjük és pedig annak minősége szerint 125—175° C. vagy még magasabb hőfokra, akkor a zárt (1 és 3) tartányban túlnyomás létesül, mely a természetes nyomással összeműködve, arra törekszik, hogy az elégetendő olajat, illetve az olajgőzöket a (10) lángzión keresztülhajtsa. Az olaj ugyanis mélyebben fekvő pontban lép be a (3) segédtartányba, mint ab| ból távozik, minek következtében hevít és ; alkalmával két egymásból elkülönített és ! olajgőzökkel töltött tér létesül, és pedig az egyik az (1) tartányban lévő olaj fölszine fölött^ a másik a (3) segéd tartányban lévő olaj fölszine fölött., Az (1) tartányban lévő olajgőzök arra törekednek, hogy az olajat ezen tartányból a (4) szelepházon keresztül a (3) segédtartányba nyomják, míg az utóbbiban lévő gőzök az olajat az (1) tartányba törekednek visszaszorítani. Ennek folytán egyensúlyi állapotnak kell bekövetkeznie és ezen kiegyenlítődés alatta aszerint, amint az (1) tar-. ! tányban lévő nyomás vagy a (3) segédtar| tányban lévő nyomás lesz nagyobb, fölváltva olaj vagy olajgőz fog [a (9) csap nyitott helyzetében] az (5) szűrőrostán és (8) csövön keresztül a (10) lángzíóba áramolni és ott elégni. Ha az olaj már a kivánt hőfokra melegedett, akkor a (16) fogantyút kihúzzuk, mire a fűtőgázok közvetlenül a kürtőbe jutnak, anélkül, hogy az (1) tartányt és (3) szűrőt tovább súrolnák. A kályha egyensúlyi állapotában az olaj hőmérséke állandó magasságban marad, mivel annak fölmielegedése fja (14) tolóka zárt helyzetében] sugárzás útján történik. Az (1) és (3) ölajtartányok esetleges túlhevítését úgy kerülhetjük el, hogy a (21) ajtó tolókáján keresztül addig bocsátunk be levegőt az (1) és (3) tartányok hűtésére, míg csak a kivánt hőmérsék létre nem jön. Ily miódon egyúttal a fűtött helyiség szellőztetéséről is gondoskodunk. Az égéshez szükséges légmennyiség a (23) nyíláson keresztül lép a (10) lángzó