42552. lajstromszámú szabadalom • Berendezés dynamogépeken és elektromótorokon állandó elektromótorikus erő föntartására sebességváltoztatásával
alapján több oly rendszer vagy berendezés kiviteli példája van leírva, melyek a találmány tárgyát képező néhány mágnespólus mágneseztelenítő rendszerének alkalmazását megengedik, hogy a dinamógép sebességének változtatásánál a fönt említett szabályozóhatás i'étesíttessék„ Miegj egyzendő még, hogy a találmány tárgyát képező rendszeren még sok módosítás eszközölhető, anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege megváltoznék. Az 1—6. ábrák a találmány tárgyának elektromos generátoroknál való alkalmazását vázlatosan mutatják és a 7. ábra egy, a találmány értelmében berendezett elektromotort tüntet föl. Az 1. ábra az elrendezést többpólusú, mellékáramkörű tekercseléssel bíró gépnél mutatja, mely négy váltakozó polaritású (S N s n) mágnespólussal van ellátva, utóbbiak szokásos módon mellékáramkörben vannak tekercselve. Ezen mellékáramkörű tekercselés vékony (a b c) vonalakkal van jelölve. A póluspárok számának felére a vastag vonallal rajzolt főtekercs van (D) és (Dl)-nél föltekercselve, ha a gép négy pólussal bír, mint azt az l.ábra mutatja. Ha hat pólussal bíró gép használtatik (2. ábra), akkor a hat pólus közül négy látható el a (D Dl, D Dl) főtekerccseL, míg a másik két pólus csak a mellékáramkörű (a b c) tekerccsel van ellátva. Az 1. és 2. ábrában föltüntetstt két elrendezésnél használt (e) horgony közönséges sorozatos vagy hullámtekercselésű horgonyt képez és az (a b c) mellékáramkörű tekercselés szokásos módon van az (a b) kefékhez kötve. A (D) főtekercs elgyik vége a kefék egyikével, például az (a) kefével van összekötve, míg a főtekercs másik vége az (E) áramkörkapocshoz van kötve úgy, hogy az (a) kefétől a (D, Dl) főtekercsen áram haladhat át, hogy a (D Dl) főtekercseket tartó (S N) mágnespólusok mágnesezteleníttessenek, sőt polaritásuk megváltoztattassék. A 3. ábra a (D Dl) főtekercs segélyével való szabályozás oly rendszerét mutatja, melynek célja az, hogy egy világítási hálózat tápláló vezetékei között gyakorlatilag véve állandó elektromótorikus erő tartiassék fönn. Ezen, vonatvilágításra alkalmas elrendezésnél elektromos (A) akkumulátorcellák csoportja van elrendezve, melyek ép úgy, mint az elektromos (H) lámpák az áramkör (E) kapcsa és a horgony második (b) keféje közé vannak bekapcsolva. A második (B) akkumulátorceliacsoport közvetlenül a gép két (a b) keféje közé van kapcsolva. Az (A) akkumulátorcellacsoport arra szolgál, hogy a (H) lámpák üzemére a szükséges előre meghatározott nagyságú elektromótorikus erőt adja. A (B) akkumulátorcellacsoport föladata az, hogy ugyanazon elektromótorikus erőt adja, mint az (A) csoport, mimellett a (B) csoport, közvetlenül az (a b) kefékhez lévén kötve, a gépről tölthető meg, hogy használatra készen álljon és az (A) csoport helyett áramot szolgáltasson, ha utóbbi kisüttetett, illetve kimerült. Hogy a két akkumulátorcellacsoport alkalmas időközökben átcseréltessék (átkapcsoltassék), valamely alkalmas ismert szerkezet rendezendő el. Emellett az (E) kapocs és a (b) kefe közé épen bekapcsolt csoport csak akkor kapcsoltatik ki, ha a másik csoport (E és b) közé már bekapcsoltatott. ' A leírt elrendezés szabályozó hatása következő : Ha a gép bizonyos sebességgel fut, akkor elektromótorikus ereje elegendő, hogy az (a) és (b) kefék közé kapcsolt (B) akkumulátorcellacsoport töltése megkezdessék, mimeljstt a (D Dl) főtekercs ellenállása oly mjódon van megszabva, hogy ezen időben gyakorlatilag véve nem halad át áram ezen tekercsen és a tekerccsel sorozatosan, az (E) kapocs és (b) kefe közé kapcsolt (A) akkumulátoré ellacsoporton. A mezőmágnespólusok és a horgony ezen esetben ugyanúgy működik, mint egy közönséges mellékáramkörű tekercseléssel bíró gépnél, míg a (B) akkumulátorcellacsoport megtöltetik, mimellett az (A) csoport a (H)