42457. lajstromszámú szabadalom • Védőszerkezet marókhoz és más forgószerszámokhoz
nyílást elfödő helyzetébe a munka befejeztével önmagától visszatérjen. Az (e) kar az ernyővel nem közvetlenül, hanem egy, az ernyővel csuklós kapcsolatban álló (i) hüvely útján van összekötve, melybe az (e) kar vége lazán nyúl. Ezen berendezés következtében az ernyő az (e) karhoz képest a szükséges relatív mozgást végezheti. Az elmondottakból kitűnik, hogy az asztal nyílása egyszer az ernyő, másszor a munkadarab által, tehát mindig el van födve úgy, hogy az ernyő által nyújtott védelem teljesen biztos. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Védőszerkezet marókhoz és más forgó szerszámokhoz, níelyek a munkaasztal nyílásán keresztül működnek, jellemezve egy vagy több egymás mellett elrendezett és az asztalnyílást elfödő helyzetbe mozgatható (k) ernyő által, melyhez egy (i) hüvely van csuklósan erősítve és ezen hüvelyben egy tengely körül elforgatható szögemelő (e) karjának szabad vége tolódhat el, míg a szögemelő másik (d) karja a munkaasztalnak egy (b) kivágásán keresztül az asztal síkja fölé emelkedik és munka közben a munkadarab által lenyomva, az ernyőt a nyílástól eltávolítja és ez utóbbit szabaddá teszi. 2. Az 1. igénypontban védett védőszerkezetnek egy kiviteli alakja, jellemezve az ívalakú ernyőt mozgató (d, e) szögemelővel szilárdan összekötött, súllyal vagy rugóval megterhelt (f) kar által, mely az ernyőt rendszerint záróhelyzetben tartja. íl rajzlap melléklettel.; 1 RÉSZVÉNY [ÁR8ASÁO NYOMO&JA«~ "VÍRTPI