42390. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés több állomás telefonvonalakhoz
sát a központi telep helyett a helyi áramkör végezheti el. Minthogy azonban a fölcsöngetésnél csakis a fölhívott állomás csöngetyűje szólal meg, csupán csak ezen az állomáson készül elő az állomás bekapcsolását lehetővé tevő helyi áramkör. A csatolt rajz 1. és 5. ábráján az állomás kapcsolási elrendezésének két foganatosítási alakja látható, míg a 2., 3. és 4. ábra a központi telepnek a fölhívott állomás fölhívásánál történő lekapcsolásának több foganatosítási alakja. Ha valamely állomás a központot fölhívja, a hallgató (1. ábra) leakasztásánál ideiglenesen az (U) emelő segélyével zárja a (3) kontaktust, minek következtében a (Bl) központi teleptől az (R R) fölhívó relaisn, a földön, az (M) elektromágnes (Wl) tekercselésén, (3) kontaktuson áram megy a földbe. Az (M) elektromágnes gerjed, a (H) emelő szabaddá válik és így a (4) kontaktus záródik. Az állomás ekkor az összes beszédközvetítő készülékeivel [(T) telefon, (S) másodcséve] a vezetékre van kapcsolva. Ezenközben a központon ugyanez az áram az (R R) fölhívó relaist is megszólaltatta és egy helyi áramkör létesül, mely az (L) fölhívjó lámpát és egyidejűleg a (T R) elválasztó relaist is működteti, a (2) kontaktus megszakad és evvel a vezeték a telepről lekapcsolódik. Ha már most a hallgatót valamely másik, ugyanebbe a vezetékbe bekapcsolt állomás is leemeli, az (M) elektromágnesen annak dacára, hogy a (3) kontaktus zárva van, áram át nem mehet és az állomás beszédközvetítő készülékei a vezetéktől szigetelve maradnak. Ha ellenben a központ hívja föl valamely állomást, a találmány szerint a kapcsolat létesítésével egyidejűleg- p. központi telep lekapcsolása is végbe megy. Ez a lekapcsolás a legkülönbözőbb módokon történhetik; a 2. ábrán látható kapcsolási elrendezésnél akként, hogy a helyi áram, mely a leválasztó relaist működtette, a kivánt állomással létesített kap-1 csolat után nem az (1) kontaktus zárásával, hanem akként létesül, hogy a kapcsoló (m) hüvelye a kapcsolódugó (r) gyűrűjével érintkezésbe jut. A 3. és 4. ábrán látható, hogy a központi telep lekapcsolása összeköttetés létesítésénél leválasztó kapcsoló segélyével is történhetik; Valamely vezeték állomásait tetszés-szerint lehet kapcsolni, mit például harmonikusan hangolt (G) harangok segélyével érhetünk el. A központ az (I II III IV) billentyűk segélyével különböző frequenciájú váltakozó áramokat küldhet a vezetékbe, melyekre mindig csak egy bizonyos csöngetyű szólal meg. A csöngetyű közelében (1. ábra) egy (L) emelő van akként elrendezve, hogy a csöngetyűnyelv működésbe jövetélénél fölbillenjen és így az (5) kontaktust zárja. Mikor a hallgatót leemeljük, úgy mint előbb, az (M) elektromágnes gerjedni fog, tehát (bekapcsolja a beszédközvetítő készülékeket, de az erre szolgáló áramot a helyitelep fogja adni (B3 L 5 3 W2 B3). Az (L) emelő ép úgy, mint ia (H) emelő, a telefon fölakasztásánál nyugalmi helyzetébe tér vissza. Ha a fölhívott állomás nem jelentkezik, az (L) emelőt a központnak kell nyugalmi állásába visszaállítania. Erre az (N) elek-, tromágnes szolgál, mely csakis akkor gerjed, mikor a központ a (b) vezetéket földre kapcsolja, mi a beszédközvetítő kapcsolat megszüntetése után, a (K) billentőnek a normális helyzetbe való visszaállításánál történik meg. Az 5. ábra a leírt berendezés más foganatosítási alakját tünteti föl. Mikoracsöngetyű megsziólal, az (L) fegyverzet (f) rúgíója zárja az (5) kontaktust, minek következtében a (B3 8 R L 5 9 B3) helyi áramkör zárlódik, mely az (5) kontaktust (most elektromos úton) elreteszeli. A normális állapot helyreállítását a központ az (N) elektromágnes segélyével végezi, mely gerjedésénél a (8) kontaktust megszakítja, míg az előfizető a visszatérő (U) hallgatóhorog segélyével szakítja mieg a (9) kontaktust.