42387. lajstromszámú szabadalom • Lapátmegerősítés gőzturbinák számára
a (d) megerősítő szárnyak között (e) háttal bírnak (1—4. ábra), úgy a keréktárcsába természetesen (f) hasítékokat kell marnunk. Hogy a gőznek a (g) éleknél (4. ábra) való keresztülhatolását elkerülj ük, a találmány szerint külön (i) tömi tőd arabokat (9. és 10. ábra) alkalmazunk, melyek a két-két lapát közti fenékterületet tökéletesen elfödik. Az (i) tömítődaraboknak a lapátokon, ill. a keréktárcsán való biztos megerősítése céljából azok (l)-nél könyökbe hajlíttatnak és lefelé irányított (k) szárnyakkal láttatnak el. Ezen alakbani az (i 1 k) tömítődarabok a lapátok fenékrészeire rátolhatok (8. ábra) és a lapátok (d) megerősítő szárnyaival együtt az (a) keréktárcsára szögecselhietők. Mivel a tömítődarabok a lapátok fenekét tökéletesen tömítik, a (c) fenéklapok is valamivel kisebbre méretethetők és a lapátok négyszögletes bádogdarabokból csár kozhatók ki (11. ábra). Az (i) fenékdarab megerősítési módja, valamint alakja is többféle lehet. így pl. a (k) szárnyak elmaradhatnak úgy, hogy az (i) tömítődarab könyökbe hajlított részével a (c) fenéklapokat fogja át. Lehetséges továbbá az (i) tömítődarabok (k) szárnyait a lapátok (d) megerősítő szárnyai közié bevezetni (12. ábra). A ; 8. ábrán föltüntetett megerősítési módnál ajánlatos a lapátok (c) fenéklapjait és ezekkel együtt az (i) tömítődarabok (1) részeit is az (m) lapátélhez képest beljebb tartani, hogy a lapátok esetleges súrlódásánál a tömítődarabok (1) részei le ne kopjanak. SZABADALMI IGÉNY. Lapátmegerősítés gőzturbinák számára, azáltal jellemezve, hogy az (a) keréktárcsán elrendezett (b) lapátok (c) fenékrésze egy külön (i) bádogdarab által tömíttetik oly célból, hogy a gőznek a keréktárcsába való hatolását megakadár lyozzuk és hogy a lapátokat négyszögletes bádogdarabokból csákozhassuk ki. (2 rajzlap melléklettel.) paua8 r&zvémtámauta nyousaj* bmwt mtbk-