42305. lajstromszámú szabadalom • Eljárás műtrágya előállítására
— 2 — mechanikai lapátolás által könnyen átforgatható. A lazító adalék hozzákeverése lehetővé teszi továbbá azt, hogy a keveréket mesterséges szárítással kapcsolatban vagy anélkül légszáritásnak vethetjük alá oly módon, hogy a keveréket laza téglákká sajtoljuk s ezeket ismert módon hézagosan fölépítve tesszük ki a szárító közeg behatásának, ami által az eljárás még gazdaságosabbá válik. Pontos továbbá az a körülmény, hogy az alkalmas adalék nagy fölszívóképességénél fogva a szárított termék, még ha 20—25 százalékkal több nedvességet tartalmaz is, mint a kész pudrett, épp oly száraz és jól kezelhető tömeget képez, mint amaz úgy, liogy a szárításnál 20—25% nedvesség elpárologtatását is megtakaríthatjuk. A lazító adalék hozzákeverése azonban még további megtakarításokat vonhat maga után. Ha ugyanis a nyers ürülékeket az adalékkal azok összetételének megfelelő arányban keverjük, olyan halmazállapotú keveréket nyerhetünk, mely alkalmas berendezéssel laza porózus téglává sajtolható ; •ezen téglákat már most ismert módon úgy, amint a vályogot, hézagosan fölépítve teszszük ki a szárító közeg behatásának. Minthogy ezen eljárásnál a szárítandó keverék a szárítás egész tartama alatt mozdulatlan s csak a szárító közeg (légköri vagy előmelegített levegő, füstgázok, stb.) áramlásáról kell gondoskodni, az eljárás az eddig ismeretes eljárásokkal szemben rendkívüli erő- és fűtőanyag megtakarítással jár. A tőzeg vagy más adalék hozzákeverésével egyidejűleg a kész termék összetételét is szabályozhatjuk és változtathatjuk a két főalkatrész arányának változtatása vagy idegen anyagoknak pl. ásványi műtrágyának előre megállapított arányban egyidejűleg eszközölt hozzákeverése által. A leírt eljárások terméke száraz, könynyen kezelhető, nagy frágyaértékű, egyenletes és szabályozható összetételű anyag, ellentétben pl. a tőzegszoró árnyékszékeknek helyenként összegyűjtött, ugyancsak tőzeget tartalmazó," de még nem szárított tartalmával, mely egyenlőtlen összetételű, nem szórható s 70—90% nedvességet tartalmaz. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás műtrágya előállítására, jellemezve azáltal, hogy emberi ürülékek tőzeggel, zsombékkal, növényi hulladékokkal, alkalmas földnemekkel vagy más nedvszívó anyagokkal, vagy ezen anyagok többjével bensőleg összekevertetnek és a keverék megszáríttatik. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás, jellemezve azáltal, hogy a nyers keverékből szabályos alakú darabok formáltatnak s ezek hézagosan fölhalmozva száríttatnak. 3. Az 1. alatt igényelt eljárás, jellemezve azáltal, hogy a főalkatrészek összekeverésével egyidejűleg más adalékok, pl. ásványi trágyák is kevertetnek előre megállapított arány szerint az elegybe, oly célból, hogy előre megállapított öszszetételű termék keletkezzék. PALLwtft ^MVtl^TXmMAo NIOMDÜi BUDAPX&Tü;