42043. lajstromszámú szabadalom • Készülék üvegfúvómunkák végzésére
ború fenekeket is előállíthatunk, amennyiben a lapos fenekeket utólag fölfújjuk. Minthogy a feneket a lángsík az előállítás közben egész fölületén egyenletesen hevítette, ennekfolytán világos, hogy a fenékben nem lépnek föl oly feszültségek, mint a régi eljárás szerint egyenlőtlen hevítés által előállított üvegfenekekben. Az ily módon készült fenekek tehát sokkal tartósabbak. Az új készülék csővégek összeolvasztására is igen alkalmas, amihez eddigelé egy rendkívül nagy láng volt szükséges, melynek fűtőhatása természetesen csak részben használtatott ki. Vékony, apró lángoknak egy síkban való elrendezése folytán a gáz fűtőértékét tehát sokkal jobban kihasználjuk, amennyiben kevés gázzal egy széles fűtőfölületet kapunk, melynek hatása egyenlő az eddig csak nagy lángok alkalmazásánál elért hatással. Az új készülék használatánál továbbá az üvegcsövek szűkítése vagy fölfuvása is a legkisebb térre korlátozható, ami eddigelé csak nehezen, vagy egyáltalán nem volt lehetséges. Egy lángkoszorú helyett több egymásmögött elrendezett koszorút is alkalmazhatunk, melyeket egymáshoz képest eltolva rendezünk el, mint azt a 2. ábra mutatja. Ezen esetben széles lángfölületet kapunk, mely bizonyos üvegfúvómunkákhoz előnyös. Továbbá, ha az egyes lángkoszorúkat egyenként szabályozhatjuk, akkor elérhetjük, hogy például a középső, á leolvasztást végző koszorú a legnagyobb fűtőerőt fejti ki, míg a fűtőerő a szélső lángkoszorúk felé fokozatosan csökken. Ezáltal a csőben az igen éles feszültségkülönbséget elkerüljük, amennyiben a cső már a megmunkálás közben az oldalak felé melegíttetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék üvegfúvómunkák végzésére, jellemezve egy vagy több egymásmögött fekvő koszorúban, esetleg egymáshoz képest eltolva elrendezett, befelé terjedő lángzók által, melyek az üvegcsövek összeolvasztandó helyén egy lángsíkot vagy lángélt képeznek, azon célból, hogy az üvegcsövek csak rövid darabon, azonban egész kerületükön egyidejűleg és egyenletesen hevíttessenek. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy egy koszorút képező lángzók egy íven sugárirányban beállíthatóan vannak elrendezve. 3. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lángzóknak több egymásmögött fekvő koszorúban való elrendezése esetében az egyes lángzókoszorúk gáz- és léghozzávezetése szabályozható. (1 rajzlap melléklettel.) RteZVtMT .AKSASÁ" NTOMBÁJA BPOAPMUD