41432. lajstromszámú szabadalom • Csőtisztító készülék
— 2 (i) csavarház két vége karimával van el- ) látva, melyek között lazán a (j) kengyelek vannak fölerősítve. E kengyelek (jl) nyúlványai között egy-egy (k) húzó rúd van csuklósan megerősítve, melynek másik vége az (a) rúdra rátolt (d) karmantyú fölső karimájának furatán megy át és egy-, részt az (s) spirálisrúgó f eszességén ek szabályozására, másrészt arra szolgál, hogy által a (d) karmantyút az (i) csavarház emelkedésénél magával menessae. Ezen berendezés folytán a szerszámok ruganyos ágyazást nyernek úgy, hogy a cső fölületéhez illeszkedhetnek és tisztítás közben a csőben előforduló egyenetlenségeket, melyek a szerszámnak le nem győzhető ellenállást fejtenének ki, vagy melyeknek letörése által a cső megsérülne, kikerülhetik. A leírt berendezés működési módja a következő: Használat előtt aszerint, amint kazánkövet vagy csak kormot akarunk letisztítani, vagyis az (s) rúgó feszességét növelni vagy csökkenteni akarjuk, a (kD húzó rúd végén alkalmazott csavaranya csavarása által a (d) karmantyút az (i) csavarházhoz közelebb hozzuk, illetve attól eltávolítjuk, vagyis a rúgŐt összébb nyomjuk vagy kiterjeszkedni hagyjuk. Ezután az (i) csavar-; ház forgatásával a szerszámokat a cső mé-> retének megfelelően állítjuk be, miközben a (h) lemezrugók végei egymástól eltávo< lódnak vagy összébb szorulnak. A szerszámok beállításánál arra kell figyelnünk, hogy azok távolsága a tisztítandó (t) cső átmérőjénél inkább valamivel kisebb, mint nagyobb legyen. Miután a berendezést a leírt módon szabályoztuk, betoljuk a tisztítandó csőbe és abban előre és hátra, mozgatjuk, és ide-oda forgatjuk. A szerszámok leküzdhetetlen akadályt nem találnak, mert a már leírt ruganyos ágyazás folytán a nagyobb és le nem vehető egyenetlenség elől kitérnek. SZABADALMI IGÉNY. 1. Csőtisztítö berendezés, jellemezve azáltal, hogy a berendezés szerelésére szolgáló fogantyúrúdon egy erre rácsa-, varolt és csavaranyával hely tállóan megerősített és egy lazán rátolt karmantyú útján négy, vagy ennél kevesebb vagy több, egyenként két egykarú emelőből és ezeket összekötő szerszámtartó ru-i dazat van fölszerelve és hogy a laza karmantyú húzorudak segélyével egy csavarházra lazán szerelt kengyellel akként van összekötve, hogy míg egyrészt a húzó rudak útján a laza karmantyú és a csavarház közötti rúgó összeszorításával a szerszámok rugalmasságának feszítő nagyságát szabályozhatjuk, ia csavarház csavargatásával a szerszámok egymástól való távolságát a tisztítandó cső átmérőjének megfelelően állíthatjuk be, míg az emelőket összekötő rudakhoz erősített és szabad végeikkel a fogantyúrúdhoz támaszkodó lemezrugók a rudak párhuzamos mozgását biztosítják. (1 rajzlap melléklettel.) *>MIA9 HÉ&2VÉNVT^BGASÁG NYOMDÁM BYOTFFSTEP