41221. lajstromszámú szabadalom • Vonós zongora
A 16. ábrán ezen felrendezés egy további foganatosítási alakja van föltiintetve, melynél csak egy húr alkalmaztatik, mely az (a4) hangoló szegről indul ki, ezután a kis (m) görgő körül az (a5) hangoló szeghez vezettetik. A görgő húrdarab, sodrony vagy efféle útján az (n) peckekhez van erősítve. A két húrrész az (E) húrtalp fölött elvezettetik és a két hangoló szeg által megfeszíttetik. A többkórusu húrberendezés foganatosítási alakjainak változatai lehetségesek. Az elforgatható húrtalp fölső része két vagy több húr fölvételére alkalmas módon van kiképezve, mint az pl. a 14. ábrán kétkórusu elrendezés számára föltüntettetett. A szerint, amint az (o) bevágások a húrtalp forgási tengelyéhez képest egyenlő vagy különböző távolságban vannak elrendezve, a húroknak a vonóhoz való közelítésénél a vonó a húrokkal egyidejűleg vagy különböző időben érintkezik, mert az elforgásnál a húrok vagy egy közös kúpköpenyt, vagy koncentrikus kúpköpenyeket írnak le. Az elforduló húrtalp fölött megfeszített húrok a hangfenékre nagy nyomást fejtenek ki. A rézsútos helyzetben fölösleges a hangfenékre nyomást kifejteni; elegendő, ha a nyomás csak a húrtalp fölemelt helyzetében, QIZSIZ di húroknak a vonóhoz szorított helyzetében fejtetik ki. Ezen helyzetben a hangfenékre az egész húrnyomásnak kell hatni. Hogy a hangfenék a húrtalp rézsútos helyzetében tehermentesítte3sék, a 18. ábrán föliilnézetben és oldalnézetben föltüntetett berendezést alkalmazzuk. A (J) alátámasztási testek, melyek a hangfenékre lazán helyeztetnek, a létraszerű (M) testben vannak ágyazva. A (J) alátámasztási test a (H) húrtalptest rézsútos helyzeténél a létraszerű (M) test (b) fokaihoz fekszik úgy, hogy a (H) húrtalptest irányába eső húrnyomás vízszintes komponense a létrafokoktól fölvétetik és a hangfenékre csak a függőleges komponens jut. Mihelyt a húrtalp használati helyzetébe emelkedik, az egész nyomás a hangfenékre vitetik át, ami a hang teltségét növeli. A létraszerű (M) test végei a hangszer (A) keretében vannak ágyazva ós a test a (q) nyomócsavarok útján rögzíthető, illetve eltolható. A vonó, mint már említtetett, ismeretes módon a korongok fölött vezetett (P) szalag által képeztetik. A húrok különböző vastagsága és anyaga esetleg több különböző vonó alkalmazását teszi szükségessé. Ezen esetben természetesen több mint két korongot kell elrendezni. Minthogy a vonóhoz szorított húr vagy húrok a szalagot meghajlítják, a hajlítási helyhez legközelebb eső szalagrész a szalag síkjából kiszoríttatik. Ha már most egy oly húrt szorítanánk a vonóhoz, mely a már odaszorítotthoz közel esik vagy azzal szomszédos, a másik húr a vonóval esetleg elégtelen mértékben érintkeznék. Hogy ezen hátrány elkerültessék, azaz, hogy a szalagnak síkjából való kilépése csakis egy kis darabra engedtessék meg, a találmány értelmében a 17. ábrán föltüntetett elrendezést alkalmazzuk. Az (r) rúgós emelő, mely az (s) tengely körül leng, egyik végén a (G) billentyűemelővel pl. csavarolás útján van összekötve; az emelő másik vége rendszerint, azaz a nyugalmi helyzetben a vonóval nem érintkezve a vonó fölött és pedig a vonó és a húr érintkezési helyéhez képest kissé oldalt van elrendezve. Mihelyt a (G) billentyűemelőnek a húrtalppal összekötött vége fölemeltetik, hogy a húrok a vonóval érintkezésbe hozassanak, az (r) emelő rúgós vége a vonóra szoríttatik és az (F) szalagnak a szalag síkjából való kitérése meggátoltatik. A vonószalagot érintő emelőfölület célszerűen kissé domborúan képezendő ki és az illető húr rézsútos helyzetéhez alkalmazandó, hogy a húr érintése egyenletes legyen. A rúgós emelő működő végének villás kiképzése által a szalagnak síkjából való kilépése a húr és a vonó érintkezési pontjának mindkét oldalán megakadályozható. Ezen elrendezés lehetővé teszi, hogy a szomszédos vagy a közelben fekvő húrok abban az esetben, ha a vonóval egyidejűleg hozatnak érintkezésbe, kellő időben és teljesen a szalaghoz feküdhessenek, mert a
