41182. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a fúrómagot kiemelő szerszám elfordulásának megállapítására

szabaddá tesszük, mikor azok a magpersely helyzetének megfelelően állanak be. Mikor a tűk nyugalomba jutottak, a dugattyúkat ismét szabaddá tesszük és a tűk új hely­zetét fölvesszük, mely helyzetnél a be­rendezés beosztása a délkörbeosztással egybe vág. Ily módon a tűknek a munkahelyen el­foglalt helyzetét az (a) és (h) a fölszínen elfoglalt helyzetét az (al bl) pontok jelzik (7. ábra). A két mérésre az erőparallelo­gramm alapján meghatározzuk azt a két irányt, melybe a (38) tűt a (39) súly állí­totta, ezt a két irányt (o—c), illetve (o—cl) jelzi. Minthogy azonban az (o—el) egyenes­nek a délkörbe kell esnie, a berendezés fölhúzásánál a(c-o—cl) szöggel fordult el. Ha tehát a maghüvely jelét a (c) pont­ból a (cl) pontba forgatjuk, a hüvely és a mag pontosan azt a helyzetet foglalja el a térben, melyet a letörése előtt foglalt el. Függőón helyett természetesen ingát is használhatunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés fúrólyukaknak a függélyes­től való eltérésének megállapítására és a kiemelt magnak a fölszínen helyesen történő fölállítására, azáltal jellemezve, hogy egy a fúrólyukba leeresztendő tokban egy vagy több függőón vagy inga van a tokban eltolható tartón min­den irányban szabadon elmozdúlhatóan fölfüggesztve. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a két (23) jellel ellátott (1) csőben forgathatóan ágyazott (6) függőóntengely — melyre egy (8) függőón és a (4) be­osztás fölött lengő (9) mutató van sze­relve — két (21 22) rúgó hatása alatt áll, melyek szabaddá tételük után a függőóntengelyt kényszermozgásszerúen állítják ferde helyzetbe. 3. A 2. alatt védett berendezés egy foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a végzett beállítások följegyzésére foto­grafikus kamara van alkalmazva. 4. Az 1. alatt védett berendezés fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy rudazatra csavart (34) tokban két (37 38) függőón van szabadon forgathatóan el­rendezve, melyek közül az egyiket egy (39) súly téríti ki a saját súlyának ha­tása alatt elfoglalt helyzetéből, a függő­ónok beállításának följegyzésére pedig két léptékkel ellátott, rúgónyomás alatt álló és mechanikus berendezés segélyé­vel kiváltható (40) dugattyú szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA6 HÉ92VÉ!SYTÁJWAaÁG NVOMOÁJA BUDAPESTEM-

Next

/
Thumbnails
Contents