41151. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés álló gázretortáknak durva és finom aprítású anyaggal való megtöltésére
kamrába esik. A (d) tartály alsó fenekén (i) tolattyúkkal elzárható, egymástól elkülönített kibocsátó nyílások vannak elrendezve. A találmány szerint a (d) tartály alatt egy vagy több, a (k) síneken futó (m) töltőszekrény van elrendezve, melyeket az (n) közfal a két (o, p) rekeszre oszt, melyek közül az (o) rekesz az (f) kamra, a (p) rekesz pedig a (g) kamra alatt fekszik. A töltőszekrény fenekén a (q) tolattyúval elzárható, egymástól elkülönített kibocsátó nyílások vannak elrendezve, melyek a berendezés töltési helyzeténél közvetlenül a retortanyílások fölött fekszenek. A mint a rajzban jelezve van, az (m) töltőszekrényben lévő, finom és durva aprítása szénrétegek a (q) tolattyú nyitott helyzeténél egymástól elkülönítve, de egyidejűleg akként bocsáttatnak a (c) retortába, hogy azok az utóbbiban egymás mellé halmozott, különböző aprítású szénoszlopokat alkotnak. Ennek következtéban a finom aprítású szénből nagy mennyiségekben fejlődő gáz a finom aprítású szén mellett lévő durva aprítású szénoszlop darabjai közötti réseken át a retorta egész magassága mentén igen gyorsan szállhat fölfelé és így túlnyomás okozta gázveszteségnek és a retorta deformálódásának veszélye elkerültetik. A leírt eljárás foganatosítására szolgáló berendezés természetesen több, mint kétféle aprítású anyag rétegezett töltésére szerkeszthető és egyáltalán a szerkezeti részletek tekintetében a különböző viszonyoknak megfelelően különbözőképpen módosítható anélkül, hogy a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás és berendezés álló gázretortáknak durva és finom aprítású anyaggal való megtöltésére, jellemezve azáltal, hogy az anyagnak durva és finom részeit egymástól elkülönítve, de egyidejűleg akként adagoljuk a retortába, hogy azok a retortában a kivánt magasságig rétegezetten helyezkednek el, amennyiben egymás mellett álló, különböző aprítású oszlopokat alkotnak. 2. Berendezés az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítására, jellemezve egy vagy több, egy ismert módon elzárható kiürítő nyílásokkal bíró, kétkamrás (d) készlettartály alatt vontathatóan elrendezett, kétrekeszű (m) töltőszekrény által, melynek egymástól elkülönített, elzárható kiürítő nyílásai közvetlenül a (c) retortákba nyilnak. (1 rajzlap melléklettel.) MLLM DéSZVéNYTiRMMG MYOUOAJJ BUOWWTtk