40727. lajstromszámú szabadalom • Jégtartály és ehhez tartozó hűtőtartály
beszerzett jégadagoknak megfelelően változtathassuk. A föltüntetett példában az (5) fenék egy centrális nyílással a (9) rúdra van lazán rátolva, mely utóbbi az (1) tartályból kiemelhető és több, egymástól bizonyos távolságban elrendezett, egymásra merőleges irányú (10. 11) harántfurattal van ellátva. Ezen furatok egyikébe (12) rögzítő pecket illesztünk be, mely az (5) feneket az illető furat fölött magasságban megtartja. Ily módon a változtatható nagyságú (6) tér egyszersmind oly szabályozható űrmértéket is képez, melynek segélyével a beszerzett jégadagnak mennyisége megállapítható ill. ellenőrizhető. Az ekként szerkesztett jégtartállyal való hűtés céljából előnyösen következőképen járunk el. A jéggel töltött tartályt megfelelő nagyságú dézsába állítjuk, a jégtartály fala és a dézsa belső fölülete közötti körgyűrűbe a hűtendő ételt, ill. italt tartalmazó edényeket helyezzük el és aztán a dézsát egy párnával letakarjuk. Tapasztalat szerint ily módon már csekély jégadaggal krbl. 24 óráig lehet hatásosan hűteni. A 2. ábra egy ezen célra szerkesztett hűtőtartályt tüntet föl. Az előnyösen fából készült, dézsaalakú (13) tartály a leemelhető (14) födéllel van ellátva, mely a (13) tartályon forgathatóan ágyazott (15) kapcsoló horgoknak a (14) födél (16) gyűrűibe való bekapcsolása által erősen a (13) tartály pereméhez szorítható. A (14) födél belső oldalán a (17) párna van elrendezve, mely a hűtőtartály belsejét a külső melegtől hatásosan elszigeteli és így igen tartós, hatásos hűtést biztosít. A szerkezeti részletekben a találmány tárgya természetesen sokféleképpen módosítható, anélkül, hogy a találmány lényege megváltoznék. így pld. lehet a jégtartó fenék beállíthatóságát más módon is elérni és ezen feueket esetleg rostélyszerűen áttört alakban készíteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Jégtartály, jellemezve egy, a tartály fenék fölött bizonyos magasságban elrendezett jégtartó fenék által, mely az általa hordott jégből képződő víznek alatta lévő térbe való jutását teszi lehetővé. 2. Az 1. alatt igényelt jégtartálynak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a tartály magasssága irányában beállítható jégtartó fenék által. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt jégtartálynak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a jégtartályba beállított rúdra lazán rátolt, ezen rúd harántfuratainak egyikébe beillesztett rögzítő pecken nyugvó jégtartó fenék által. 4. Hűtőtartály az 1—3. alatt igényelt jégtartályhoz, jellemezve egy, a tartály pereméhez hozzászorítható, a belső oldalon párnával bélelt födél által. (1 rajzlap molléklettel.) %sív£f»t i'ÜAMAi * -OMDÁJ* agpAPf3T»fc