40704. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tűzoltásra
csap van iktatva, míg ezen csap mögött a (10) cső egy (12) csővezetékben találja folytatását, mely a (14) gáztartó (13) nyakába torkol. Ez utóbbi (15) zárócsappal van ellátva s a gáz tartó célszerűen folyékony szénsavval van töltve úgy, hogy az (1) tartányba nagy mennyiségű gázt szállíthat. Működés közben a (8) szelep úgy van állítva, hogy az (1) tartányba állandóan gázt bocsásson, és pedig meghatározott nyomás alatt, tekintet nélkül azon gázfogyasztásra, mely a gáznak a tartányban lévő víz általi elnyeletéséből származik, akár használatban van a készülék, akár pedig nincs. A gázt már akkor bebocsátjuk az (1) tartányba, midőn a készülék még nincs működésben, vagyis midőn a (3) cső (4) csapja még zárva van úgy, hogy a gáz szabadon benyomulhat a vízbe és ezt tökéletesen telítheti. Ha tehát tűz üt ki valahol, akkor a készüléket azonnal használatba vehetjük és szénsavgázzal teljesen telített vizet fecskendeztetünk a tűzre. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tűzoltásra, jellemezve azáltal, hogy a tűzre olyan vizet fecskendezünk, mely annyi ideig volt szénsavgáz hatásának kitéve, hogy szénsavgázzal tökéletesen telíttetett. 2. Az 1. igénypontban védett eljárásnál alkalmazott tűzoltó folyadék előállítása, jellemezve azáltal* hogy vizet egy zárt tartányban szénsavgáz hatásának teszünk ki annyi ideig, hogy a víz széneavgázzal telíttessék. 3. Az 1. igénypontban védett eljárásnál alkalmazott tűzoltó folyadék előállítása, jellemezve azáltal^ hogy vizet 'egy zárt' tartányban nyomás alatt álló vagy folyékony szénsav állandó hatásának teszünk ki annyi ideig, hogy szénsavval telített vizet kapjunk. (1 rajzlap melléklettel.) (uAa náazvfci' tAMauío NvőM>£* wunM*