40596. lajstromszámú szabadalom • Fogóelrendezés kötélposta telepek fogókocsijainál
3. ábra a kocsi ugyanolyan metszete és | a fogókarokat nyitott állapotban mutatja. A kocsi a (t) sínek közzé befogott csúszószánból áll, melynek két (a) lemezét a (b) harántrudak kötik össze. A (b) harántrudak alkalmas kivágásaikkal a pályának kerek rúdvasból készült (t) sínjeire fekszenek. Az alsó (a) lemezen a kettős (c) horog van elrendezve a kötél megerősítése céljából, melynek segélyével a kocsik a pályán folytonos mozgásban tartatnak. A fölső (a) lemezhez az U-alakú (d) fémrész van erősítve, amelynek oldalszáraiban a (h) és (i) fogókarok (f) és (g) tengelyei forgathatóan vannak ágyazva. A (b) fogókar (f) tengelyével a (k) futóemeltyű van szilárdan összekötve, mely végén az (m) görgőt hordja. Az emeltyűn továbbá az (n) csavar segélyével az (0) forgási csap van megerősítve, mely az (1) fogókar (g) tengelyével szilárdan összekötött (p) villa ágai között fekszik. Nyugalmi helyzetben, vagyis ha a (k) futóemeltyű nem fekszik a (q) sínen, a (h) és (i) fogókarok az (r) rúgó behatása alatt a 2. ábrában föltüntetett helyzetet foglalják el, amelyben az esetleg közbe helyezett tárgyat fogva tartják. Ha ellenben a (k) emeltyű (m) görgőjével a (q) sínen fut, akkor az emeltyű fölemelkedése folytán a (h) fogókar balra és az (o) forgási csap végén a (p) villa és ezáltal az (i) fogókar jobbra forgattatik. Hogy emellett a forgási csapnak a villából való kilépését megakadályozzuk, a | csap mozgását a villa végén elrendezett (s) csavar segélyével határoljuk. Ha az emeltyű a sínről lefut, a fogókarok az (r) rúgó behatása alatt nyugalmi helyzetükbe visszatérnek (2. ábra). Természetes, hogy a találmány nem szorítkozik a föltüntetett foganatosítási alakra, így az emeltyűnek a villával együtt működő forgási csapja helyett más, hasonló hatású kapcsolást alkalmazhatunk, pl. két, a forgókarok tengelyein ülő fogaskereket. A fogókarok levélszerű tárgyak szállításánál előnyös lapos alak helyett a szállítandó tárgynak megfelelőleg más alakban is képezhetők ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fogókarelrendezés kötélpostatelepek fogókocsijainál, jellemezve azáltal, hogy a fogó mindkét, forgathatóan ágyazott karja egy középsíkból elmozdítható, illetve középsík felé mozgatható oly célból, hogy a futóemeltyű kis mozgása révén a fogó nagymérvű nyitását érjük el. 2. Az 1. igényben védett elrendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a futóemeltyűhöz oldalt megerősített forgási csap a másik fogókar tengelyéhez erősített villával úgy kapcsolódik, hogy az első fogótengely forgásának, melyet a futóemeltyű fölemelkedése, illetve sülyedése idéz elő, a másik fogótengely ellenkező irányú forgása felel meg. (2 rajzlap mellék'e'.tel.) PALLA6 aÉazvéw TAHSASÁK NYOMDÁJA 1UOAPESTCM