40478. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nitrogén-oxygén vegyületeknek előállítására
villamos energia teljes egészében a nitrogén és oxygén egyesítésére használtatik föl. Ha az ilyképen előmelegített levegőt egy egyetlen fényív mellett vezetjük el, úgy annak csak kis része jut magával a lánggal érintkezésbe, míg a levegőnek jelentékeny része oldalt elhalad mellette anélkül, hogy a reakcióban résztvenne. Az eme részbe vezetett hőenergia tehát elvész, hacsak ezt szintén föl nem tudjuk használni. A találmánybeli eljárásnak ezért még jellemzője továbbá azon körülmény, hogy ennél az összes, legalább 1000° C.-ra előmelegített levegőt olyképen alakítjuk át nitrogén-oxyddá, hogy azt nagyobb számú, egymásután elrendezett villamos fényíven vezetjük keresztül, addig, míg új nitrogénoxyd képződik. Az első fényívben képződő nitrogénoxydoknak a rákövetkező fényívekben való szétbomlása, mint azt az eszközölt kísérletek igazolják, csak igen kis mértékben történik. Ez annak köszönhető, hogy az anyagok ívről ívre való haladásuk közben folyton emelkedő hőfokot vesznek föl, miraellett a nitrogén-oxyd szétbomlása, mely főleg 1200 és 1690° C. között történik, mind csekélyebb mértékben következik be. Ily módon a nitrogénnek és oxigénnek tökéletes egyesítése sikerül és az utolsó fényívből a képződött és kondenzálás, ill. absorbálás segélyével nyerendő nitrogénoxydokkal együtt főleg csak erősen hevített nitrogén távozik, melyet előnyösen újabb légmennyiségeknek az ellenáramlási elv szerint való előmelegítésére használhatunk föl úgy, hogy a fényívből való kilépésekor még benne rejlő energia nem megy veszendőbe. Megjegyzendő még az is, hogy a levegő annál jobb vezető, minél magasabb a hőfoka. Minthogy a jelen eljárás szerint igen magas hőfokokat érhetünk el, a levegő vezetőképessége is növekszik és a levegő ellenállásának megkisebbedésével egyenlő energia fölhasználása mellett a fényívek hossza is természetszerűleg növekszik, miáltal a fényiveknek a levegővel való érintkezési fölülete és ezzel a termények menynyisége is nő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás nitrogén oxigénvegyületek előállítására, azáltal jellemezve, hogy egy megfelelő nitrogén-oxigénkeveréket, pl. levegőt vagy más effélét, legalább 1000° C. hőfokra hevítünk és ezután villamos kisülések, legcélszerűbben villamos fényivek, behatásának tesszük ki. 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy levegőt vagy más nitrogén-oxigénkeveréket célszerűen magas hőfokra előmelegített állapotban sorjában nagyobb számú villamos fényíven vezetünk keresztül. 3. Az 1. éa 2. alatt védett eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy az utolsó fényívből távozó forró gázok új légmennyiségek előmelegítésére használtatnak föl. fMUAÉ RÉSZVÉN* TÁRSASÁG NYOMDÁJA SUOA^&ffifc