40373. lajstromszámú szabadalom • Bevonat osztályozó gépek számára
pek számára, mely az említett hátrányokat elkerüli és mely a mellékelt rajzban egy foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábra a bevonatnak hosszmetszete. A 2. ábra annak fölülnézete. Amint a rajzból látható, a bevonat itt is a nyeregszerűen meghajlított (a) hosszlécekből és (b) harántlécekből áll, csakhogy itt a bevonatnak az ezen lécek között fekvő anyaga nincsen eltávolítva, hanem, mint a (c) térítő, a bevonat (d) nyílásai fölött megfelelő szög alatt van folhajlítva. Ezen (c) térítők egyrészt a bevonatnak merevítésére szolgálnak úgy, hogy a vasrudak alkalmazásának szüksége elesik, másrészt arra is szolgálnak, hogy a hosszú szalmát továbbítsák; az osztályozó munkát azonban főleg azáltal segítik elő, hogy a hosszú szalmával összekevert rövid szalmának és polyvának alkalmat adnak arra, hogy a térítők élein fölfekvő hosszú szalmától külön válhassanak; ez az elkülönítés, vagyis az osztályozás tökéletes módon történik, mert a bevonatnak (d) nyílásain át csak rövid szalma és polyva eshetik keresztül, míg a hosszú szalma a térítőknek élein továbbíttatik. A bevonatnak előállítására bármely anyag használható, mely a kellő hajlékonyságon kívül bizonyos szilárdsággal is bír. SZABADALMI IGÉNY. Bevonat, osztályozó gépek számára, jellemezve nyeregszerűen meghajlított hossz-és harántlécek és az ezen lécek közötti nyílásokat részben elfödő térítők által. (1 rajzlap melléklettel.) MLLA8 RÉSZVÉNYTAlWAeÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEM.